MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1984

58. ő. e. 1984. december 5. (78-180. o.) - 1. A központi bizottság 1984. október 9-i és november 5-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 81-87

Magyar Szocialista Munkáspárt Somogy megyei Bizottsága Kaposvár TÁ3ÉK0ZTATÓ az MSZMP KB 1984, október 9-i és november 15-i üléséről Az első napirend keretén belül az október 9-i/ és a november 15-i Központi Bizottsági ülésről kivánok tájékoztatást adni. Az október 9-i Központi Bizottsági ülés három napirendi pontot tárgyalt: A nemzetközi helyzetet, az ifjúságpolitika kérdéseit, majd az or­szággyűlés és tanács testületek tevékenységéről szóló beszámolót. Mind a három határozat megjelent a különböző folyóiratokba. Megállapította a Központi Bizottság, hogy a nemzetközi helyzetre továbbra is jelemző az ellentmondásosság. Érdemi változás a fő­folyamatokban nem történt. Kihangsúlyozta a Központi Bizottság a magyar külpolitika célja, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel hozzájáruljunk a nemzetközi viszonyok további szilárdításához ós további romlásának a megakadályozáséhoz. Rendkívül fontosságúnak minősítette a beszámoló a Gromikó és Re­egen találkozót. Ugy indokolta e találkozónak a jelentőségét, hogy ugyan közeli és gyors változás e találkozás után nem várható, de a holtpontról történő kimozdulás egyértelmű. Azóta a tisztelt pártbizottság tagjai tudják, hogy ez a folyamat tovább fejlődik és január 7-én két külügyminiszter találkozik. Az ENSZ-közgyűlés foglalkozott a legégetőbb nemzetközi kérdésekkel, a fegyverzet-csökkentéssel, a közelkeleti helyzettel és számtalan olyan napirendi pontot tűzött maga elé megtárgyalásra, amely a nemzeti feszültség enyhítését célozta. A stocholmi konferenciáról a Központi Bizottság megállapította, hogy az álláspontok és szándékok változatlanul távol esnek egy­mástól, ugyanakkor tárgyalés a feszült nemzetközi helyzetben bizon> mérséklő szerepet tölthet be,előbb - utóbb részleges eredménnyel fog zárulni. Megállapította a Központi Bizottság, hogy a két német -állam kap­csolatrendszerében bizonyos fokú kedvezőtlen fejlemények mutatkoz­tak. Az amerikai rakéta telepítés a két német-állam viszonyát ne­gatívan befolyásolta. A két német-állam viszonyéban mindenekelőtt a romlást előidézte az, hogy a Németh Szövetségi Köztársaság kül­és belpolitikáját kettősség jelemzi. Egyrészt: feltétlen híve és támogatója az Ameriaki Egyesült Államok külpolitikai törekvésének, másrészt nem mondott le a két német-állam újra egyesítésének gon­dolatáról sem. JtbiMitii &-."UÍ;-..LÍ*. M "Szigorúan bizalmas!" Készült: 2 példányban Ikt.sz.:PB/30/V /1984.

Next

/
Oldalképek
Tartalom