MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1984
58. ő. e. 1984. december 5. (78-180. o.) - 1. A központi bizottság 1984. október 9-i és november 5-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 81-87
2 Ez a feszült helyzet eredményezte azt, hogy Honnekker elvtárs nyugati lótogatésa elmaradt. Azonban a párbeszéd továbbra is fennmarad, és remény van arra, hogy a két német -állam viszonyában az a negativ tendencia az elkövetkező időben módosulni fog. Azokban az időkben zajlottak le a Magyarországon a Román KP Központi Bizottság három titkárának és a mi Központi Bizottságunk három titkárának a közös megbeszélése és tárgyalása.A Központi Bizottság megállapította, hogy 1977-es legmagasabb szintű találkozás után, az ott történt megállapodások alapján ez az első ilyen nagyfontosságú tanácskozás. Közben különböző tanácskozások ugyan lezajlottak, de különösebb eredményeket nem hoztak. Mi jelemezte ezt a tárgyalást? Azt a célt tűzte ki a magyar párt, hogy egyértelműbbé tegye, a párt-és államközi kapcsolatok további normalizálását, és azokat a súrlódási felületeket amelyek a két párt és állam között megvannak minimumra csökkentse; a lakossági kapcsolatok útjában álló akadályokat minimálisra próbáljuk visszaszorítani és megszüntesse azokat a tendenciákat, amelyek mindenekelőtt román részről e kérdésben megmutatkoznak. A tárgyalás diplomáci nyelven fogalmazva, tárgyszerű volt, a magyar párt részéről rendkívül sok konkrét javaslat hangzott el, Az egyik a politikai érintkezést sokkkai alaposabbá kell tenni és ki kell alakítani a politikai érintkezésben a hosszutávu programot, a másik , hogy a határmenti forgalomban rendet kell teremteni, a harmadik, hogy a gazdasági kapcsolatok útjában álló akadályokat fel kell számdni, a negyedik a külpolitikában, amelyben a két párt elvi-és gyakorlati munkája eltér egymástól, lehetőség szerint közelebb kell hozni. A magyar fél a javaslatokat, írásban átadta a román félnek. Mi jelemezte a tárgyalást? A románok az eddigiektől eltérően sokkal türelmesebbek voltak, kiegyensúlyozottan folytak a tárgyalások, és a megegyezésre való törekvést mutatták. A tárgyalás sorozat befejezése után a következőket állapította meg a Központi Bizottság : a tárgyszerű légkörben lezajlott tárgyalások sajnos nem hoztak kézzelfogható eredményeket, a románok részéről a magyar párt nem tapasztalt készségét a súlyosnak itélt problémák megoldásét illetően, szinte minden kérdésben igyekeztek kitérni az együttműködést célzó javaslatok elől, a konkrét javaslatok vitájára és megoldására nem reagáltak. Állléspontjuk az volt, hogy nem kaptak az illetékes párttestülettől erre felhatalmazást. Azokat a különbözőségeket amelyé: et a magyat párt e tárgyalásokon felvetett nem sikerült megoldani, és eredményt ezek a tárgyalások nem hoztak. Ugy értékeli a Központi Bizottság, hogy Kínával az államközi kapcsolatot illetően javulás tapasztalható. A kinai fél részéről nagyfokú érdeklődés, és kapcsolatfejlesztési készség tapasztalható. Az árucsereforgalom területén előrelépés történt, igyekszik a kinai fél politikai téren is a kapcsolatok felvételét keresni. A kinai párt és a magyar párt között kapcsolat nincs. Ugy értékeli a Központi Bizottság, hogy ezt a javuló és jelentős előrelépést célzó intézkedés-sorozatot a magyar pártnak és magyar kormánynak ki kell használni.