MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1980

46. ő. e. 1980. július 2. (117-215. o.) - 1. A központi bizottság 1980. június 24-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 118-155

23 kongresszus megerősítette a múlt évben megkezdett gazdaságpo­litikai és gazdaságirányítási gyakorlatot, s annak folytatását a jövőt illetően is fontos követelményként támasztotta. Az év eddig eltelt időszakában a gazdasági folyamatok összességükben megfeleltek a népgazdasági terv irányvonalának. A gazdasági fejlődés kedvező vonása, hogy folytatódott a kül­gazdasági egyensúlyi helyzet múlt évben megkezdett javulása: a kivitel bővült, a behozatal csökkent. A lakosság fogyasztása és a beruházások alapvetően a tervezettnek megfelelően alakul­tak. A gazdasági folyamatok tervszerű alakulását elősegítette, hogy az illetékes állami szervek a szükséges központi döntéseket a terv jóváhagyásával egyidőben, más részüket pedig folyamatosan, menet közben meghozták. Az év elején bevezetett új ár- és pénz­ügyi szabályozórendszer, a következetesebb központi irányitás a korábbiaknál szigorúbb feltételeket teremtett a vállalatok szá­mára. Egyre szélesebb körben tapasztalható, hogy a vállalatok és szövetkezetek megkezdték az igazodást e szigorúbb követelmények­hez, a változó gazdasági környezethez. A gazdálkodó szervezetek növekvő számban jutnak arra a felismerésre, illetve kényszerül­nek arra, hogy felülvizsgálják, átértékeljék gazdálkodásukat, fejlesztési tevékenységüket. Fokozatosan nő az érdekeltségük a külpiaci változásokhoz való rugalmas alkalmazkodásban, a költség­gazdálkodás javításában, a jövedelmezőség növelésében. A külgazdasági egyensúlyi helyzet kedvező alakulásában, a növekvő exportnak és a behozatal további számottevő csökkenésé­nek egyaránt szerepe volt. Az importon belül elsősorban az energia­hordozók behozatalának mérséklése, a megtakarítások, valamint a belföldi felhasználás csökkentése volt a meghatározó. Az egyen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom