MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1980

46. ő. e. 1980. július 2. (117-215. o.) - 1. A központi bizottság 1980. június 24-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 118-155

24 súlyi helyzet javításának folytatásához fokozni kell a nemzet­közi versenyképesség* a hatékonyság, a termelési szerkezet meg­kezdett átalakításának ütemét* A gazdálkodás tapasztalatait, eredményeit elemezve, számolni kell azzal, hogy a gazdasági folyamatok minősítésében, a fő ten­denciák egész évre való kivetítésében, illetve megítélésében most a szokásosnál több a bizonytalanság. A helyzet-megitólést ós a következtetések levonását nehezíti, hogy ez év januárjától elveiben is uj ár- és gazdasági szabályozórendszer van érvényben. Ennek megismerése, a követelményeihez való igazodás a vállalatok és szövetkezetek számára újszerű és hosszabb időt igénylő feladat. A gazdasági munka értékelésekor figyelembe kell venni azt is, hogy az elmúlt hónapok során a nemzetközi politikai helyzet bizonytalanabbá vált, romlott, s ez elkerülhetetlenül hatással van a gazdasági kapcsolatit, az export és az import alakulására, a nemzetközi pénzügyi müveletekre. Kedves Elvtársak 1 Az ipari termelés az év első öt hónapjában kismértékben, mintegy 1 %-kal alatta maradt az egy évvel korábbi színvonal­nak. A termelés alakulása differenciált. A megyei ipari vállalatok kapacitása többségében kitöltött, a rendelésállomány megfelelő. A szabályozórendszer belépése a beruházási javakat gyártó vállalatoknál átmeneti kapacitás ki­töltetlenséget okozott. Oelenleg csak a MEZŐGÉP Vállalat rendel­kezik mintegy 120 mPt-os szabad kapacitással. A tervező munka általában a vállalatok többségénél - a gazdasági szabályozók okozta változás miatt - késve indult meg és a tervek tartalma is óvatosságot takar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom