MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1978

40. ő. e. 1978. május 11. (65-110. o.) - 1. A központi bizottság két legutóbbi ülése. Szóbeli tájékoztató: 67-92

15 Nézzük meg néhány számot a szövetkezetek történetéből. 1961­ben 4523 termelőszövetkezet volt, 1968-ban már csak 284o és lo évvel később 1978-ban, tehát ebben az esztendőben a terme­lőszövetkezetek száma 1370, egy tsz átlagos területe 3624 hektár, A termelés anyagi, műszaki bázisa gyorsan korszerűsödik a ter­melőszövetkezetekben, amelyekben a termelés szakositása is je­lentősen előrehaladt, Amig 1961-ben csak 3o kg műtrágya jutott egy hektárra, addig 1968-ban már 114 kg és 1977-ben pedig 27o kg műtrágyát hasz­náltak fel hektáronként. Ez európai viszonylatban is igen je­lentős eredmény. Számos szövetkezet már elérte az állami gazdaságok termelési szintjét, de azt is látnunk kell, hogy a szövetkezetek egy­harmada- kedvezőtlen természeti adottságok és egyéb okok miatt is - többek között a vezetés gyengesége miatt is, nehézségekkel küzd. Erősödött az elmúlt években a szövetkezetek szocialista jelle­ge. Álló- és forgóeszközeink oszthatatlan közös tulajdonban vannak. Pontos szerepe van az önkormányzatnak, de az önkormány­zati szervek tevékenysége még nem igazodott megfelelően a gaz­dálkodás változó körülményeihez, s főként a közgyűlések munká­jában sok a formális roiás, A hetvenes években gyorsan elterjedtek a termelési rendszerek, jelenleg mintegy hetven működik. Több mint 5oo a gazdasági tár­sulások száma. A gazdasági együttműködés uj formája a kisérle­ti jelleggel létrehozott 4 agráripari- egyesülés. Agrárpolitikánk­kal összhangban jelentős a háztáji és kisegitő gazdaságok szerepe. A nagyüzemi gazdálkodás megteremtette a föld célszerű hasznosítá­sának feltételeit. A mezőgazdaságban dolgozók számaránya 34 szá­zalékról 19-re csökkent, a gépi munka aránya viszont növekedett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom