MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1978

40. ő. e. 1978. május 11. (65-110. o.) - 1. A központi bizottság két legutóbbi ülése. Szóbeli tájékoztató: 67-92

16 Megemlitem, hogy 1977-ben, tehát a múlt évben 12 milliárd fo­rint értékű géppel gyarapodott a mezőgazdaság. EnnekHiatalmas géptömegnek a 6.1 százaléka import, ezen belül 11 százalék tő­kés importból származik, A termelés szinvonala egyre inkább a mezőgazdaság számára elő­állított ipari termékektől függ, de ezen a területen az indo­koltnál nagyobb az import. Ugyanakkor a nagyértékü gépek, technikai berendezések nagyfa­vitásának szervezett, átfogó megoldására még nem alakult ki meg­felelő elképzelés, szervezeti forma. A termelés intenziv fejlesz téséhez szükséges fajtákat, technikai berendezéseket, termelési eljárásokat is többnyire külföldről vásároljuk. A Központi Bizottság megállapította, hogy a szocialista átszer­vezés óta - kisebb földterületen és kevesebb emberrel - több mint másfélszeresére növekedett a termelés. Ez mezőgazdaságunk történetében egyedülálló eredmény. Legszembetűnőbb a fejlődés a gabonatermelésben. Az élelmiszer­ipar termelése 196o óta két és félszeresére növekedett. 15o uj élelmiszeripari üzem épült, többet pedig jelentősen bővitettek, vagy korszerűsítettek. A mezőgazdaság és élelmiszeripar kapcsolatában a szerződéses rendszer általános, sokoldalú és kölcsönösen garantált együtt­működéssé vált, de a termelés, a feldolgozás és az értékesités közötti összhang még nem DB gfelelő. A felvásárlás személyi, a­nyagi-műszaki feltételeinek megteremtése, a hűtő és a tároló­tér épités nem tartott lépést a mezőgazdasági termelés növeke­désével. A Központi Bizottság az elért eredményeket vizsgálva megálla­pította, hogy a párt szervei és szervezetei, a mezőgazdaságban dolgozó kommunisták, a tsz vezetői, a mezőgazdasági szakemberek

Next

/
Oldalképek
Tartalom