MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1973

28. ő. e. 1973. január 5. (2-148. o.) - 2. A megyei pártbizottság és a vb 1973. évi programja és első félévi munkaterve. Javaslatok: 84-106

4 ­határozat megvalósulását. A végrehajtó bizottság vezetői az év első felében számoltassák be a járási első titkáro­kat arról, hogyan hajtották végre a megyében a községi, üzemi, hivatali, intézményi pártbizottságok és csúcsveze­tőségek munkájának továbbfejlesztését célzó politikai bi­zottsági határozatot. Megvizsgáljuk, milyen változásokat szükséges végrehajtani a megyei pártbizottság apparátusának munkamódszerében, hog eredményesebben segíthessük a járások irányitó munkáját. Ennek során összegezni fogjuk a területfelelősi rendszer működésének féléves tapasztalatait. Következetesebben törekszünk arra, hogy a járási, városi pártbizottságok jobban vegyenek részt a megyepolitika, a megyei koncepciók kidolgozásában. Nagy horderejű kérdések eldöntése előtt kikérjük a járási jogú pártbizottságok vé­leményét, észrevételeit. A pártmunka bevált módszereinek terjesztésére, az irányí­tás továbbfejlesztésére használjuk fel jobban minden szin­ten a titkári értekezleteket. Folytassuk a megkezdett gya­korlatot, munkánkat e téren abban kell javitani, hogy ezek a tanácskozások valóban betöltsék tájékoztató, feladat­meghatározó, beszámoltató, tapasztalatcsere és továbbképző szerepüket. Fordítsunk minden szinten nagy figyelmet a tömegszerveze­tek ós tömegmozgalmak munkájára, javítsuk a koordinációt, érvényesítsük a munkamegosztásra vonatkozó helyes elveket. Segítsük őket abban, hogy soronkövetkező testületi tílésükö a Központi Bizottság november 14-15-i állásfoglalását ér­demileg megtárgyalják és meghatározzák saját konkrét tenni valóikat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom