MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1973
28. ő. e. 1973. január 5. (2-148. o.) - 2. A megyei pártbizottság és a vb 1973. évi programja és első félévi munkaterve. Javaslatok: 84-106
5 A középtávú munkatervünk előírásának megfelelően testületi ülésen térjünk vissza az ifjúság- és nőpolitikái határozat végrehajtásának ellenőrzésére. Az év első felében a végrehajtó bizottság tárgyalja meg, hogyan érvényesül az egyszemélyi felelősség az állami, gazdasági vezetők kádermunkájában, milyen a személyzeti apparátus munkája, az ott dolgozók alkalmassága. Politikai munkánknak változatlanul fontos feladata az államélet, a szocialista demokrácia fejlesztésére vonatkozó politikai célkitűzések érvényre juttatása. A központi és megyei párthatározatok alapján tovább kell erősíteni az állami szervek pártirányítását és ellenőrzését. Nyújtsunk segítséget községi pártszerveinknek, hogy minél eredményesebben láthassák el a helyi tanácsi munka pártirányitását és ellenőrzését. Az év első felében kerül sor a tanácstagi választásokra. K kell dolgoznunk a választások politikai és szervezeti tennivalóit, felhasználva ehhez az 1971. évi választások tapasztalatait. II. Tovább kell erősiteni a pártirányítást a gazdasági élet minden szférájában. Pártszerveink, pártszervezeteink követeljék meg az öntevékenységet, a kezdeményezőkészséget, a felelősségérzetet az állami, gazdasági szervekben dolgozó vezetőktől. Legyenek következetesebbek az igénytámasztásban, az ellenőrzésben. Fordítsanak nagy gondot a feladatoh végrehajtására való mozgósításban.