MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1973
29. ő. e. 1973. szeptember 28. (124-220. o.) - 1. A X. kongresszus és a megyei pártértekezlet határozatai végrehajtásának helyzete a központi bizottság 1972. november 11-i állásfoglalása alapján. Jelentés: 126-163 - Szóbeli kiegészítés: 164-165
egy célravezető, korszerű, anyagiakban is elérhető^zárt technológiai rendszer kialakításának kezdeményezését és megteremtését várjuk a cukoripartól. A gyárnak is az az érdeke, hogy a feldolgozó helyhez közel eső területeken termeltesse meg a feldolgozáshoz szükséges alapanyagot. A takarmánytermesztés és -felhasználás terén meglévő problémák megoldatlansága a növénytermesztésnek ezt az ágazatát lemaradásra kárhoztatják. Megindult ugyan területünkön a takarmánytermesztés zárt rendszerének kialakításával kapcsolatos munka, de nem állnak rendelkezésre megfelelő gépsorok, a hagyományos módszerekkel pedig csak csökkent értékű takarmányok takaríthatók be. Az állattenyésztésben a koncentrálódás lényegesen lassúbb, mint a növénytermesztésben. A szarvasmarha ágazat fejlesztésére hozott párt- és kormányhatározatok hatása már érzékelhető, elsősorban a létszámnövekedés jelzi ezt. A tartási rendszerben a hasznosítási irány megválasztásában kell formálni és befolyásolni a szövetkezetek elhatározását. A megyei tanács által elfogadott tervek messzemenő figyelembevételével kell szövetkezeteinknek foglalkozni az ágazattal, dönteni a beruházásokról is. A meglévő tehenészeti és sertéstelepeken túl az olcsó és mégis korszerű megoldások iránt érdeklődnek a szövetkezetek. Ezeket kell szélesebb körben eltérj esztenünk. A kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek közül területünkön ez évben 4 tsz kezdte el a szarvasmarha-program megvalósítását. A beruházások ütemes megvalósulása biztosítottnak látszik. Nem jelentkeznek a korábbi években tapasztalt hiányosságok. A már korábban megépült szaktelepek üzemelési gondjai ismertek. A beruházások megvalósulásának kedvezőtlen kihatásai 3zintén ismertek, mégis megemlíteném, hogy ezek a szövetk&tek nehézségekkel küzdenek. A további szakosodást és fejlesztést pénzügyi problémák akadályozzák. Megnyugtató lehet a szövetkezetek vezetői és tagjai számára, hogy a kormány a pénzügyi feszültségek feloldására a közeljövőben lehetőséget biztosit hitelprolangációval vagy a gazdaságos termelés biztosításához további technológiacsere vagy átalakítás megvalósításával. A pénzügyi feszültségek feloldása után azonban ezeken az állattenyésztő telepeken is eredményesen és gazdaságosan kell a termelést folytatni. Ennek megfalósitása elsősorban üzemi feladat. A továbbiakban nem^várható, hogy a hibás, rossz, eredménytelen üzemelés ismét központi anyagi erőforrások terhére elismerést nyerjen. Szövetségünk területén 9 szarvasmarha és 6 sertéstelep működik, de többségük nem hozza azokat a termelési eredményeket, amelyeket a beruházás elhatározásakor célul tűztek ki.