MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1961

7. ő. e. 1961. október 24-25. (107-269. o.) - 1. Az új ötéves terv irányelvei és az ebből adódó feladatok. Beszámoló: 110-140 - Szóbeli kiegészítés: 141-162

1 ókukoricánk, pedig az u;) már "benii van a magtárban, tehát mindig azt etetjük, amire az állatoknál^: pafkségük van. Hizósertés-állományunk is m©|Ö|«l6en fejlődik, a márciusi malaco­kat llo kg-os súlyban már le^^pliik szállítani. Minden területen azon igyekszünk a jövőben io,.lögy a ránk eső feladatokat meg tud­juk valósitaai. V a 1 t e r Imre elvtárs, a RJksi tsz.elnöke; Szirmai elvtárs által elmondott beszámoló és az 5 éves terv célki­tűzéseivel egyetértek és csak üdvözölni tudom azokat. Látnunk kell azonban azt is, hogy ezek végrehajtása valamennyiönk részére komoly feladatot ró. Az ipar fejlesztése szinte természetszerű, azonban én inkább a mezj^gazdasággal foglalkozó részt érinteném közelebbről. fl Az 5 éves terv mezőgazdaságra vonatkozó része reális és megvalósít- , ható. A megvalósításához azonban alapvetően szükséges a megfelelő szakemberek beállítása és a jó vezetés megvalósítása, - ahogy Szir­mai elvtárs is mondotta. Mi is a szövetkezet megalakulásakor igen nagy köi*ültekintéssel válogattuk meg a vezetőséget és sikerült is megfelelő tagokat választani. Én nem az osztályhelyzetet vettem el­sősorban figyelembe, hanem azt, hogy ki képes a feladatok megoldásá­ra és ez az elv helyesnek bizonyult. Az is igaz,hogy eleinte a 2 ag­ronómus beállítását a tagság nem valami jó szeimnel nézte, de ugy éreztem, hogy szükség volt rájuk és az idő minket igazolt. Igaz az is, hogy az első évben kevesebb lett 1 munkaegység értéke, de akkor a termelési tervet ugy készítettük el, hogy megalapozzuk a következő éveket és ezt a tagsággal sikei*ült is megértetni. Helyes az az értékelés, amit a kinlévo lo6 elvtárs készített 3 hó­napos kintartózkodásuk tapasztalatairól. Jól látták meg a falun lévő problémákat és szinte megnyugtató volt hallani azokat az őszinte sza­vakat, amit ezzel kapcsolatban a beszámoló felvetett. Ez az őszinte beszéd biztosíték arra, hogy mi a felvetett hibákat elismerjük és abból megfelelő tapasztalatokat levonva erőnk is lesz azokat kijaví­tani. Amit a beszámoló a háztájival kapcsolatban mondott, nálunk az a hely­zet, hogy mi mindjárt az első évben az állatlétszám 6o /S-át a közös­be vittük. A^megmaradt 4o >i.közül - főleg a brigádvezetők felé olyan javaslattal éltem - hogy akinek olyan beosztása van, hogy a megélhe­tése biztosított, mondjanak le a szarvasmarha-tartásról. Ezt sike­rült is megértetni és jelenleg ami háztájiban maradt, azt igyekszünk takarmánnyal megfelelően kielégíteni, A^növénytermesztést illetően helyesnek tartom a tőszámok alkalmazá­sát, mert az idén is a megfelelő őszi mélyszántás elvégzése után, a kedvezőtlen időjárás ellenére is ezeken a területeken 4o q-ás kuko­ricatermést tudtunk betakarítani. Megemlíteni kívánom még, hogy amit az elmúlt héten Balatonbogláron láttam, részemre igen megnyerő volt és ezért csak elismerésünket tudjuk nyilvánítani az ottani dolgozóknak. Szeretnénk, ha mi ezt a növénytermesztés és állattenyésztés területén viszonozni tudnánk, ^á és azon fogunk igyekezni, hogy igy is legyen. H

Next

/
Oldalképek
Tartalom