MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985
7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.)
75 hogy nem jókedvünkből tesszük, ha árat kell emelni, vagy szigorító szabályozókat kell életbe léptetni. Senki se jókedvéből teszi ezt. Az élet arra kényszerit bennünket, a gazdaságunk teljesítőképességének növelése arra szőrit bennünket, hogy bizonyos olyan lépéseket tegyünk, amelyek nélkül, ha nem tesszük, akkor elveszünk. És szeretnék most a gazdaságról egy kicsit bővebben szólni, mert a hozzászólók, itt most már hálistennek panaszkodtak még az iparosok is, hogy ugye milyen nehéz a helyzet. ünök tudják azt, én a termelőszövetkezeti mozgalomban nőttem föl, valamilyen ilyen panaszokat a tsz-ek vezetői részéről lehetett csak hallani. Az ipar számáról, ennyi volt a terv, ennyire teljesítettük, túlteljesítettük, hogy mi mibe került, azzal nem foglalkoztak. Miért nem foglalkoztak? A termelés olyan alacsony szinten volt, hogy szinte belső szükségletet kellett elsősorban kielégíteni, a külkapcsolataink minimálisak voltak. Az, hogy a belső áraink milyenek, gazdaságos- e a termelés vagy ráfizetéses, ki törődött akkor azzal? Ez végig érvényes volt az iparra és a mezőgazdaságra is. No, most kinőttük a cipőnket, most kiléptünk a világpiacra, nemzeti jövedelmünk fele ott realizálódik, most nem tudjuk elkerülni a külső árakat. Mi azt mondjuk, hogy adjanak a termékeinkért magasabb árakat, mert hát ugye nekünk nagyon kellene az a dollár. Ott azokkal az árakkal kell nekünk versenyezni. No, most itt elmondják, igy Tóth elvtárs is, a húskombinát részéről, hogy milyen nehéz, a húsárak tényleg csökkentek és sok más is csökkent, még nyersanyagárak is csökkentek. És a cserearányaink nem javultak az utóbbi években, sőt tovább romlottak. Azért romlottak, mert a versenyképességünk nem javult, nem javult a sok beruházás ellenére sem. Na, miért nem javult? Azt mondhatná itt mindenki, dolgoztunk, mi dolgoztunk, akkor itt ki követte el a hibát? Elvtársak! A magyar gazdaság teljesítőképessége nagyon nagyot fejlődött, hiszen most a 40. évfordulós ünnepségek kapcsán nagyon sokat beszélünk arról, hogy az ipar tizehháromszorosát termeli, a termelékenység 4,8-szeresére nőtt, a mezőgazdaság össztermelése 2,3-szeresére nőtt, a termelékenysége pedig 6,8-szorosára nőtt. Ezek nagyon szép eredmények, de ugy igazán gazdálkodni még nem tanultunk meg. Én most nem akarok itt bírálni, mert nekem könnyű volna a helyzetem, ugy hogy, akik az üzemben dolgoznak, azok a kormányzatot hibáztatják, én meg a végrehajtásban, a termelésben dolgozókat. Itt szembe találjuk magunkat azzal, hogy ez a tiz egynéhány évvel ezelőtt elindult nyersanyag-energia árrobbanás valami más, mint egy világgazdasági válságtünet. Ez valami olyan, hogy egy korszakváltás következik be a világgazdaságban. Aki ezt kellő időben fölismerte: aki a meglévő drágább nyersanyagokkal, energiával gazdaságosan tudott olyan korszerű, keresett termékeket a világpiacra vinni, amilyenekkel mi nem rendelkezünk, azoknak a fizetési mérlege most is aktiv. A japánok 35 millió dolláros aktívumot zártak, pedig nyersanyaguk nekik sincsenek. A svájciak, akik rosszabbul állnak nyersanyag dolgában mint mi, fölverekedték magukat. Oelenleg a tőkés világban ott a legmagasabb az egy főre jutó nemzeti jövedelem. Hát hogyan lehet, hogy mi nem tudtuk ezt csinálni? Mert mi sok mindent, olyant megengedtünk magunknak, amelyet egy tőkés vállalat nem enged meg magának. Én csak hadd mondjak egy példát. Nálunk is csökkent az