MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985
7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.) - 2. A megyei pártbizottság tagjainak és a XIII. pártkongresszus küldötteinek megválasztása. Szóbeli kiegészítés: 113-114 - Jegyzőkönyv: 148-151
10 - ^ b készség fejlődésében, igy előreléptünk az izotóp diganosztikában, valamint az ultrahangos vizsgálómódszerek alkalmazásában. Az ismertetett előrelépés a gyógyitás minőségi mutatóinak fejlődését eredményezte, s ha felületesen szemléljük akkor csaknem azt mondhatnánk, hogy az egészségügy az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatunk. Sajnos ez nem igy van. Korunkat ugy is szokták jellemezni, mint a tudomány és technikai forradalom korát. Ennek a tudományos és technikai fejlődésnek a csúcsteljesítményei a különböző szervátültetések. Ezt a szinte hihetetlen fejlődést a megyei egész-ő ségügy csak egyre növekvő távolsággal tudja követni. Az orvosi működés behatárolói a rendelkezésre álló technikai eszközök. Sajnos a különböző műszerek árai az utóbbi években nagyban megemelkedtek, mig a beszerzést szolgáló javak alig változtak, igy teljesen érthető az előbbi megállapítás a hozzáférhetőségről. A technikai eszközök birtoklása az orvos részéről nem jelenti az egyéni csillogást, hanem a beteg embereket kell az eszközök mögött tekinteni, akiknek az egészségét, munkavégzési lehetőségét, ezen eszközökkel sokkal biztosabban és gyorsabban helyreállíthatnánk. Ezzel a ténnyel szeretném demonstrálni a ma gyógyitó orvosának a legnagyobb etikai problémáját, hogy dönteni kényszerül naponta abban, hogy a rendelkezésre álló szűkös /korlátozott/ lehetőségekből melyik beteg részesüljön és melyik maradjon ki. A szocializmust épitő társadalmunkban nem szabad hogy a gyógyulás helyhez kötött legyen, vagyis minden ellátási szinten a betegnek meg kell kapnia azt a maximumot mely attól a szinttől elvárható. Tulajdonképpen a tárgyi feltételek gyorsabb javulását szeretnénk, ugy, hogy az előbb már emiitett lemaradásunk csökkenjen. Nemrégiben olvastam a KSH jelentését, mely a Halandósági vizsgálatok címet viseli. A bevezetésben olvasható: "A halandóság alapirányzata mintegy két évtizede következetesen emelkedik Magyarországon. A 30 éven felüli népességben jelenleg lényegesen gyakrabban következik be a halálozás, mint a hatvanas évek derekán." Másképpen fogalmazva a felnőttek életkilátásai a 80-as évek elejétől rosszabbak mint 20 évvel korábban. A tények közelebbről azt is eljárulják, hogy a legkritikusabb korcsoport a 40-55 év körülieké, vagyis azoké, akik alkotó éveik derekán járnak. Az alapos tudományos felmérés számba veszi a kórtüneteket igy a dohányzást, az alkoholt, a félresikerült magánéletet, a gyenge fizikumot, nagyszámban vannak olyan esetek, amikor azt állapithatjuk meg, hogy eredetileg életerős, egészséges, nem dohányzó, nem alkoholizáló emberek halnak meg váratlanul. Bármily alapos és tudományos a felmérés, azt nem mutathatja be ki miért, milyen életúttal és sorssal volt kénytelen túl korán búcsúzni. Óhatatlan a kérdés, hogy szükségszerü-e az egészséges, alkotó korban élők életkilátásainak rosszabbodása? Van-e összefüggés az önként vállalt életmód, a hajtás, az ütközés, a harcosság, a meg nem hátrálás, a kockázatviselés és a korai halál között? Ha konkrétabban kérdezünk, akkor feltehetjük ugy is a kérdést, hogy a mai teljesítményorientált gazdaságunk velejárója ez a tény? A teljesítményorientáltság nem idegen a gazdaságtól , hiszen a nyugati tőkés világ természetes programja ez. Erről az oldalról sem érthetők a mi rekordjaink. A kapitalizmus teljesítményszintjeit nem értük el. Azt hiszem mindannyian ismerünk olyan állami vezetőket, akik naponta 12-14 órát dolgoznak ugy, hogy nemcsak részt vállalnak a munkában minden erőfeszítésükkel, hanem meg is valósítják közhasznú törekvéseiket. Mindannyiunk környezetében található olyan ember, aki csak
