MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1980
6. ő. e. 1980. március 8-9. (2-301. o.) - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a XI. kongresszus óta végzett munkáról, állásfoglalás a kongresszusi irányelvekről. Szóbeli kiegészítés: 6-19 - Beszámoló: 158-215
össze. A pártból kikerültek között nagy a fizikai dolgozók aránya. Ez a pártépítés gyengeségeit is mutatja. A politikai munka eredményeként gyarapodott a női párttagok száma. Arányuk azonban az országos átlaghoz képest továbbra is alacsony. Nőtt a párttagság átlagéletkora. Ez összefügg korösszetételükkel. A kommunisták 79,3 százaléka 1956, ezen belül 31,3 százalékuk 1971 után lépett a pártba. Lényegesen gyarapodott a párttagság politikai és szakmai műveltsége. A kommunisták 44,3 százaléka végzett politikai iskolát. Tagfelvételi munkánk a párt élcsapat- és osztályjellegének erősítését, a pártegység szilárdítását, a párttagság összetételének javítását szolgáka. A nevelőmunka tudatosabbá, szervezettebbé vált; egyenletesebb lett az ütem, körültekintőbb a kiválasztás, tervszerűbb a fölkészítés. Az utánpótlás nevelése az alapszervezeti munka szerves részévé vált. Fokozódott az ajánlók felelőssége, a kivizsgálások körültekintőbbek. A beszámolási időszakban 4235 új tagot vettek föl a pártba az alapszervezetek, elsősorban a megye üzemeiből; 67,2 százalékuk munkás és paraszt, 34,4 százplékuk nő. A fölvett munkás- és parasztnők aránya nem kielégítő. Javult a KISZ párttaggá nevelő munkája. A követelmények szerint alakúit a 30 éven aluli fiatalok fölvétele. A fölvettek 62,4 százaléka fiatal, ennek 69,3 százaléka KISZ-tag. A 18—21 év közötti korosztállyal szemben némi idegenkedés tapasztalható: a kommunisták egy része nem tartja érettnek őket a párttagságra. Megfelelő számban kerültek sorainkba szellemi dolgozók, értelmiségiek, alkalmazottak. A minőségi követelményeknek megfelelően azok lettek a párt tagjai, akik példamutató munkájukkal, magatartásukkal, közéleti tevékenységükkel bizonyították alkalmasságukat. A fölvettek 47,9 százaléka egyetemet, főiskolát, középiskolát végzett, a fizikaiak 77 százaléka szakmunkás. A kommunistává nevelésben fokozódott a tömegszervezetek, a szocialista brigádok, a munkásőrség szerepe. A párttagság fegyelmi helyzete Javult a párton belüli nevelőmunka, szilárdult a pártfegyelem. A párttagság helyeselte a fegyelem erősítésére tett intézkedéseket. A pártfegyelmet javította a párttagsági könyvek cseréjével összefüggő politikai tevékenység, a pártélet szervezettségének és színvonalának emelése, a hatékonyabb fegyelmi munka. A párttagok 98,9 százaléka rendszeresen fizeti a tagsági díjat. A politika megvalósítását lassítja, hogy a párttagok egy része nem mutat példát a határozatok végrehajtásában. Kisebb részük elmulasztja a pártmegbízatások teljesítését. A pártközvélemény érzékenyen reagál a törvényeinket sértő, a közösségi tulajdont károsító jelenségekre. A kommunisták döntő többsége elítéli a párt erkölcsi normáitól idegen magatartást. Figyelmeztető viszont, hogy megyénkben a bűnelkövetők között a párttagok aránya 1 — 1,5 százalékkal meghaladja az országos átlagot. A XI. kongresszust megelőző időszakhoz képest nőtt a pártbüntetések száma. Ezt nem a fegyelem romlása, hanem a vétségeknek a korábbinál bátrabb, igényesebb feltárása és szigorúbb elbírálása idézte elő. 34