Somogy megye a II. világháborúban (Kaposvár, 1993)

Szabó Péter: Somogyi alakulatok a második világháborúban, s az azt megelőző években

A magyar királyi honvédség fejlesztése és szervezési változtatásai 1928-tól vettek nagyobb ütemet, mikor a Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság közvetlen ellenőrzé­sének megszűntével a hadsereg állományát újból sorozás útján kezdték feltölteni. A gya­logos alakulatokat illetően ezen fejlesztés abban nyilvánult meg, hogy a gyalogezredek ezredközvetlen alakulatait fokozatosan megerősítették, aknavetős és kocsizó géppuskás századokat alakítottak ki, s 1932-től a határőrezredek felállításával létrehozták a vegyesdan­dárok rejtett harmadik gyalogezredét. A tüzéralakulatok bővítése is 1932-től indult meg. A vegyesdandárok tüzérosztályai rejtetten már ezrednek feleltek meg, ugyanis a szervezési rendeletekben „oph" (osztályparancsok-helyettes) néven szereplő alakulatokat osztá­lyokká bővítették, s kettő, majd három üteg tartozott állományaikba. 3-3 „oph" fedőnevű alakulat szerepelt mind a hét tüzérosztálynál (ezrednél), s 1936-tól egységesen mindegyik „oph"-ban az első szakaszt (üteget) hegyi ágyaikkal, a másodikat tábori ágyaikkal, a harmadikat pedig könnyű tarackokkal látták el. A honvédség egészében végbement fejlesztés eredményeként a somogyi alakulatok­nál is bizonyos fokú átrendeződés történt. A leglényegesebb változás az volt, hogy a kaposvári gyalogezred átszámozása folytán 1932-től az összes megyei alakulat - beleértve a határszolgálattal megbízottakat is - a szombathelyi 3- vegyesdandár alárendeltségébe került. Az immáron 6. gyalogezredre keresztelt kaposvári honvédalakulat I. zászlóalja Nagykanizsára, árkászszázada Magyaróvárra települt, s csak az ezredparancsnokság, közvetlenéi, illetve a II. és III. zászlóalj maradt Kaposvárott. A megyeszékhelyen kívül egy másik somogyi település is kapott alakulatot. Nagyatádon, s részben Gyékényesen állomásozott a szombathelyi vegyesdandár rejtett harmadik gyalogezredének II. zászlóalja, 3/II. határőrosztály néven. Ami a tüzérfegyvernemet illeti, Kaposvárott a „3/1. oph" elnevezésű, osztálynak megfelelő, 3 üteggel rendelkező alakulatnak is helyet kellett biztosítani. A 10. gyalogdandár megalakulcisa és kezdeti tevékenységei (1938-1941) Fegyverkezési önállóságunk visszanyerése után 1938-tól a magyar királyi honvédség­ben jelentős méretű mennyiségi és minőségi fejlesztés indult meg. Megkezdődhetett a honvéd vezérkar még 1932-ben elfogadott elképzelése alapján készült ún. Huba hadrend­fejlesztési terv gyakorlati megvalósítása. Létrehozták a 3 hadsereg-parancsnokságot és a korábbi vegyesdandárokból hadtesteket alakítottak ki. Ez utóbbiak száma a visszacsatolt felvidéki, majd észak-erdélyi, székelyföldi területen megalakulókkal 1940 végére kilencre emelkedett. Minden hadtest alárendeltségébe 3 gyalogdandár ( 1942. február 17-től könnyű hadosztály) került. A dandárok az ún. békehadrendben egy gyalogezreddel rendelkeztek, s csak a mozgósítás során állították fel a másik ún. ikerezredüket. Az ikreződés úgy történt, hogy az anyaalakulat mozgósításakor átadta a saját ténylegesen szolgálatot teljesítő tiszti, altiszti és legénységi állományának felét, s a bevonuló tartalékosokból töltötték fel az immáron megalakult két ezred állományát. A dandárok kötelékébe egy-egy tüzérosztályt is beállítottak, melyek mozgósításkor ezreddé alakultak. Az 1938/39. évre kiadott hadseregszervezési intézkedések nyomán jelentős változások történtek a somogyi alakulatoknál is. A megyében állomásozó csapatok immáron helyben kaptak magasabb parancsnokságot, nevezetesen a korábbi „3/2. gyalogsági parancsnok" fedőnevű szervből alakult 10. gyalogdandár-parancsnokságot. E Kaposvárott működés­be lépő parancsnokság alá tartozott a helyi 6. gyalogezred ( illetve mozgósításkor annak 36. ikergyalogezrede), a korábbi 3. vegyesdandár „3/11. tüzér oph." (osztály) ütegeiből felállított 10. tüzérosztály (mozgósításkor 7 üteggel rendelkező tüzérezred), s a gyalogdan­dár közvetlen vonatalakulatok (ellátó, egészségügyi, szállító). Az így megalakult dandár kötelékében mozgósításkor egy-egy híradó, és huszárszázadot, illetve egy légvédelmi

Next

/
Oldalképek
Tartalom