Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

I. A népességmigráció néhány vonása a Délkelet-Dunántúlon a XVIII-XIX. században

A horvátság a megye déli térségében telepedett meg, ahol a vásárok ötven százalékát tartották. Itt vezetett a somogyi alsó postaút, amelyen a tranzitkereskedelmet bonyolították.

11 E tájban az állattenyésztés kiemelkedő szerepet játszott. A németlakta településekben az állattenyésztés mellett a dohánytermesztés is magas szintre fejlődött.

12 A németek a marhatenyésztésben a magyarokat és a horvátokat is felülmúlták. A különböző mikrotájak piacain, a vásárokban megjelentek a speciális termékek, a horvátok és a sokácok híresek voltak a fehérborkészítésben, az Itáliába és Szerbiába irányuló sertéskereskedelemben. Összességében kijelenthetjük, hogy a nemzetiségek gazdagították egymás kultúráját, és hozzájárultak e régió gazdasági fejlődéséhez. A Dráva földrajzilag ugyan elválasztotta Horvátországot és Szlavóniát Magyarországtól, ugyanakkor össze is kötötte, mint vízi út biztosította mindkét országnak az olcsó és gyors szállítás előnyeit. Hajók hozták az árukat Vízvár, Heresznye és Barcs kikötőibe, ahonnan a sztárai, a dörnyei, a légrádi és a kakonyai réven továbbították azokat a Dráván túli területekre. E kereskedelmi tranzitútvonal mindkét irányba rentábilisan funkcionált. Ezen az úton indulnak majd el a dél-dunántúli - somogyi, baranyai és tolnai - kivándorlók, hogy a Dráva túlsó oldalán földet és jobb megélhetést keressenek maguknak. A nemzetiségek együttélése időközben elmérgesedett. A vezető politikusok a Dráva mindkét oldalán az oktatást a nacionalizmus szolgálatába állították, a magyarosítás, illetve a horvátosítás mind nyíltabban és erőszakosabban érvényesült, miközben mindkét fél a másikra mutogatva a felelősséget igyekezett magáról elhárítani. Magyarországon a szórvány nemzetiségi szigeteket nem tartották veszélyesnek, az asszimilálódást csak idő kérdésének tekintették, amely állami beavatkozás nélkül valósul majd meg. A miniszteriális szerveknek és a megye közigazgatási vezetőinek már komolyabb gondot okoztak a Dráva menti horvát községek, mivel azoknak a lakói szoros gazdasági és kulturális kapcsolatokat tartottak Belovár-Kőrös és Verőce horvát-szlavónországi vármegyék lakóival. Ezért a magyarosítás szolgálatába igyekeztek állítani a dél-somogyi iskolákat is. A népoktatás általános színvonalának emelését azzal indokolták, hogy a Dráván túlra kivándorló magyarok a nagyobb műveltség birtokában majd jobban helyt tudnak állni. A főispánnak készített átfogó jelentésből - amely a századelőn készült - megtudjuk, hogy korántsem voltak megelégedve.

13 Jóllehet az 1890 és 1900 közötti évtizedben a vizsgált térségben az iskolák tannyelve mindenütt magyar vagy horvát-magyar volt, az eredmények azonban mégsem voltak kielégítőek, még azokban a községekben sem, amelyekben már tíz-húsz évvel korábban a lakosság nyolcvan-kilencven százaléka beszélte a magyar nyelvet. Igaz, hogy néhány községben a magyarosítás biztató reményekkel kecsegtetett, az eredmények tekintetében mégis kétségek merültek fel. Az optimizmust és a pesszimizmust egyaránt tükrözi az alábbi megállapítás: ,A horvát nemzetiség itt olyan átmeneti stádiumban van, amelyből most már rövid idő alatt a teljes megmagyarosodás remélhető, de amely még netaláni idegen behatások esetén a visszahorvátosodás veszélyének is nagyon ki van téve."

14 Ezért a magyar nyelvű iskolák fejlesztését kiváltképpen ezekben a falvakban kívánták meggyorsítani, ezt indokolttá tette az a tény is, hogy itt az iskolák elhanyagoltabbak voltak. Ezért a tervezet szerint a horvát-szlavón határ mentén huszonhét község iskoláját kívánták fejleszteni.