Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

I. A népességmigráció néhány vonása a Délkelet-Dunántúlon a XVIII-XIX. században

Az előzőekben említett községek a barcsi, a csurgói, a nagyatádi és a szigetvári járásban voltak. A jelentés szerint a vizsgált községek három csoportba oszthatók. Az első csoportba tartoznak a magyarlakta falvak, amelyekben az állami iskolák létesítése a kulturális színvonal javítását szolgálná. E csoporthoz kilenc község tartozott.'^ A második csoportba hat községet soroltak, amelyekben ugyan a magyar lakosság dominált, de jelentős számú horvát nyelvű kisebbség is található volt bennük.

16 Itt úgy gondolták, a magyarosítás már rövid távon eredményeket hozhat. A harmadik csoportba sorolt tizenhét községben ugyan szép számmal éltek magyarok is, bennük mégis a horvát túlsúly érvényesült.

17 Éppen ezért úgy gondolták, kulturális védelmet kell nyújtani a kisebbségben élő magyarságnak. A vizsgált huszonhét községben az 1890. évi népszámlálás adatai szerint 34 589 fő volt a lakosság száma, amelyből 22 147-en voltak magyarok, vagyis a népesség 64%-a. Tíz évvel később a népszámlálás 36661 főt regisztrált, 22 912 magyar nemzetiségű lakossal, amely az össznépesség 62,5%-át tette ki.

1H A kismérvű népességnövekedés, valamint a magyarság stagnálása nyilvánvalóan összefügg a horvát-szlavónországi kivándorlással. Ugyanakkor az államilag irányított magyarosítás kudarcát is tükrözi. A szándék és az eredmény közötti szakadékot azonban azzal is magyarázhatjuk, hogy a miniszteriális szinten meghozott határozatokat a községekben nem lehetett végrehajtani. A nemzetiségek láthatóan hatásosan védekeztek a magyarosítási törekvések ellen. Az iskolák létesítésének csupán az volt a kézzelfogható eredménye, hogy e közösségekben a lakosság magyarul beszélő hányada 83,2%-ról 88,1%-ra növekedett, valamint e térség általános kulturális színvonalának az emelkedése. Tíz év alatt az írni és olvasni tudók száma 57,5%-ra növekedett, amely ugyan még mindig elmaradt a megyei 62,9%-os átlagtól, de önmagához képest számottevően javult.

19 Ha a nemzetiségek asszimilálódását folyamatában vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy Somogy megyében a magyarosítás üteme az 1880-as évekhez képest a századforduló évtizedeiben lelassult. Az 1879-80-as tanévben háromszázötvenhat magyar, harminchat magyar-német és hat horvát tannyelvű iskolát tartottak számon. Tíz évvel később pedig a megyében háromszáznyolcvanegy magyar, harmincnégy magyar-német és négy horvát tannyelvű iskola működött. A magyar tannyelvű iskolák száma közel nyolc százalékkal növekedett, a nemzetiségeké pedig csökkent. A továbbiakban azonban, miként azt láthattuk, az asszimiláció lényegében stagnált, a legveszélyeztetettebb helyzetben a szórványtelepülésekben élő horvát ajkú lakosság volt, amelyekben a magyarosítás térnyerése valóban számottevő eredményeket ért el, így Buzsák, Tótszentpál, Varjaskér és Táska községekben. Összességében kijelenthetjük, hogy a magyarosítási törekvések a Dráva innenső oldalán, Somogy megyében a várakozáson aluli eredményeket hoztak. Horvátországban és Szlavóniában a szórványmagyarság horvátosítása milyen hatásfokkal érvényesült, arra majd a későbbiekben fogunk választ keresni. BARANYA MEGYE A török hódoltság másfél évszázada, majd az azt követő 1687-1690. évi törökellenes felszabadító háború a megyében súlyos károkat okozott. A lakosság hetven százaléka elpusztult vagy elmenekült e tájról. Az elvándorlás az 1600-as évek utolsó