Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

VII. Kivándorlás Amerikába

már magam sem tudom hányadán vagyok, ügyem hol jobra hol balra elöl, már egy egész kálvárián mentem keresztül de ha a jó Isten velem van ugy talán fáradtságomnak meg lesz az édes gyümölcse hog' téged édes ismét magamhoz ölelhetlek' olyan hosszú idő után ismét az enyim leszel hogy aztán soha többé nem hagylak el benneteket a bizonytalanságért. Az egész dolgot nem tudom leirni aszt csak majd szóval tudom elmondani de aszt is megjegyzem hogyaz itt elmondottat még ne ved kézpénznek mert tudod drágám hogy a mi szerencsénk milyen de ha a jó Isten egy kicsit segít ugy a jövő hóban útra keltek s Isten segítségével át vitorláztok ide az igazi otthonunkba ahol már egy kis meleg fészek vár reátok ahol a mi kedves kis csöpjeink velünk együtt jobban fogják magukat érezni apjuk szárnya alat, csak az idő menne gyorsabban de egy nap eg) évet számit életemben. Tehát e hó 29 én dől el hogy jöhettek e vagy nem ettől anaptól számicsd a szabadulástokat s ha minden rendben megy ugy vagy október 15 én vagy október 29 én hajóra fogtok szálni. Ha ügyem sikerül az én számittásom szerint akkor e hó 29 én postára adom vagy a jegyeket vagy a pénzt mindannyiotok részére. Tehát édes ki muczim ugy körülbelül ahoz tarcsd magad ha 29 én rendezni tudom a dolgot akkor talán még oly időben megkapod hogy október 15 én induló Ultonia hajóval Fiúméból elindulhatcz ha pedig a levél nem érkezne meg rendes időben ugy október 29 én induló Karpathia hajóval jöhetnétek. De amint fentebb emlittém ez nem bisztos mert bisztos csak akkor lesz ha a kezem közt lesz minden. Nem akartam róla irni de gondoltam, hogy netaláljon készületlenül tehát azért tudatlak, meg különben aszt hiszem hogy ha nem irtam volna meg ugy az oldalamon jöt volna ki. Tehát édes kicsi pötyöm bízva a legjobbat s ha meglesz ugy azonnal küldöm a hitt, most pedig igen igen sok puszit küld nektek Apukátok írjál kérlek hogy a leveleim rendesen érkezneke? 17. Blaskó József decsi kivándorló 1906-ban írt búcsúlevele Kedves szeretett Szüleim testvéreim és rokonaim! Mielőtt leáldozna szülőföldem kékegéről e mindent éltető fényes nap, s mielőtt e pályaudvarba berobogó gőzkocsinak útra intő füttyentését hallanám, engedjétek meg, hogy egy sors által üldözött boldogságát sirató vándor utas szólhassak még egyszer tihozzátok, ha a könnyek közt elmerengő bús érzelmeimből mindezeket képes lehetnék kifejezni. De ha megkérdeznéd is tőlem drága hazám, miért is kell téged oly ridegen elhag'nom, nem teremt-e meg a te határid barázdái a nekem szükséges elegendőt? Le kell borulnom drága hantjaidra megvallva: mindent javamra szolgáltál. És elhagyni titeket drága Szüleim, testvéreim, rokonaim, nem voltatok e ti is én hozzám mindenben tőletek kitelhető szeretet, hűség, odaadással. Mindezekre meg kell felelnem, mindazon drága szeretetnek kincseiben részesültem, a melyet örök hagyományul be fogok keblemre vésni szivem utolsó robbanásáig. Fájdalom, óh igen fájdalom mindenek meglehetnek... de nincsen az a ki az én örömeimben velem együtt örüljön. Nincsen az a ki az én fájdalmaimban velem együtt sírjon. Mert a madaraknak fészkök vagyon - De az embernek fia nincsen a hová lehajtsa fejét...