Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

VII. Kivándorlás Amerikába

A Lengyeltóti járásban sem voltak munkaerőgondok. Tömeges cselédköltözködés nem történt, általánosságban cselédhiányról sem lehet beszélni, csupán gróf Hunyadi József faluszemesi és a Kegyes Tanítórend őszödi uradalmában észlelhető a cselédhiány „melynek oka a környékbeli lakosság között beállott nagyobb mérvű kivándorlásban rejlik".

49 E gond azonban nem volt általános, mivel a cselédbéreket jelentékenyen itt sem emelték. Az Igali járásban néhány gazdaságban tömeges cselédváltozás történt, a főszolgabíró okként a „kivándorlási lázt" jelölte meg. Cselédhiány elsősorban a Kegyes Tanítórend uradalmaiban és még két másik gazdaságban is mutatkozott. Mindezek ellenére béremelés csak kismértékben történt. A kaposvári járás több uradalmában arató munkások tekintetében jelentős hiány mutatkozott. Tömeges cselédköltözködésre viszont nem került sor. A város - Kaposvár - közelében lévő uradalmakból a cselédek a nagyobb napszámbér reményében a megyeszékhelyre költöztek és ott mint napszámosok kerestek maguknak munkát, abban a reményben tették ezt, hogy többet kereshetnek és mindamellett nincsenek olyan függő helyzetben, mint a pusztákban, tehát szabadabban élnek. „Habár a nagyobb mérvű és folyton fokozódó kivándorlás a cselédek számát nagyban csökkenti és az által a cselédfelfogadást is megnehezíti; még ma sem mondható e járás területén a cselédhiány nagymérvűnek..."'

10 Bár a bérek tekintetében néhány uradalomban javulás történt, azt általánosnak nem lehet tekinteni. A Barcsi járás főszolgabírójának jelentéséből megtudhatjuk, hogy néhány helyen aratógépekkel és napszámosokkal tesznek kísérletet az aratási munkálatok elvégzésére. A járás néhány uradalmában Zala és Bács megyei aratókat is szerződtettek. Tömeges cselédköltözködésekről a főszolgabírónak nincs tudomása. A tömeges kivándorlás csak néhány gazdaságba érezteti hatását. A cselédbéreket 1906-ban rendezték, így ez évben annak emelésére nem került sor. Összességében kijelenthetjük, hogy a kivándorlás fő haszonélvezője nem a puszták népe volt. Az azonban bizonyos, hogy a tömeges kivándorlás következtében munkaerejük felértékelődött, helyzetük ha alapjaiban nem is javult, számos engedményt kaptak. Természetesen ezeket az engedményeket is úgy kellett kiharcolniuk. Az Amerikába irányuló kivándorlás a magyar nép százezreinek olyan álma lehetett, mint a múlt század végén az amerikai népnek Klondike. Ugyanúgy kígyóztak a sorok a vasutak és a hajóállomások előtt, mint Alaszkában, amikor az aranyásók a nagy északi kalandra készültek. A cselédek többsége azonban nem indulhatott el azon az úton, amelynek végcélja a jobb élet reménye volt. A kivándorlók kétségkívül reálisabb célokat tűztek ki, mint az aranyásók, többségük megelégedetten tért haza szülőhazájába, akik pedig kint maradtak az új hazában kemény munkával teremtettek maguknak otthont és be tudtak illeszkedni az Új Világba. 2. Adatok a kivándorlók gazdasági éspénzügyn viszonyairól A társadalom legszegényebb rétegei számára a kivándorlás csak megvalósíthatatlan álom lehetett, mivel pénzük nem volt, hitelt pedig senkitől sem kaptak. A hajójegy árát, valamint a kivándorlás összköltségét, amely 350 koronát tett ki, nem tudták előteremteni. Az utazási költségek egyre emelkedtek, 1909-től minden bevándorlónak 25 dollár készpénzzel - 125 koronával - kellett rendelkeznie, amit az USA-ban