Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)
VII. Kivándorlás Amerikába
A nyugat-európai kikötőkből útlevél nélkül érkezőket, akik engedély' nélkül távoztak, azokat is elszállították az óceánon túlra. Az általánosságon túl konkrétan vizsgáljuk meg, hogy a nagy- és középbirtokosok félelme indokolt volt-e, mennyi volt abból a valóság, illetve a félelemből adódó túlzás. Sem az országos, sem pedig a megyei kivándorlási statisztika - a későbbiekben - nem igazolta a megfogalmazott félelmeket. A cselédek a kivándorlóknak elenyésző részét képezték, nem ők alkották a kivándorlók potenciális tartalékát. De erről valljanak a korabeli dokumentumok. 1906-ban az alispánnak küldött főszolgabírói jelentések alapján egyértelművé válik, hogy a kivándorlás növekvő mérete sem okozott gondokat az uradalmaknak az aratási munkálatok időszakában. Munkaerő mindenütt rendelkezésre állt, és nagyobb számú más megyéből importált munkást sehol sem kellett szerződtetni. Úgy tűnik, hogy túlzóak azok a korabeli megállapítások, hogy a kivándorlás az olcsó munkaerőt elapasztotta. A legszegényebbeknek valójában nem is volt lehetőségük, főképpen pénzük, az utazási költségek finanszírozására. Miután ingatlanokkal vagy bármiféle vagyonnal nem rendelkeztek, sem banki, sem pedig privát kölcsönhöz nem juthattak. Az évi jövedelmük pedig oly mértékben kevés volt, hogy abból nem lehetett a költségeket fedezni. Az igali járás egyik 1906. évi főszolgabírói jelentéséből megismerhetjük a mezőgazdasági napszámosok bérviszonyait. 44 Andocson és Ácsán egy írni és olvasni tudó legalább 18 éves férfinak évi bére élelmezés nélkül 720 korona, élelmezéssel pedig csak 360 korona volt. Igáiban a bérviszonyok még mostohábbak voltak, élelmezés nélkül 500 koronát, élelmezéssel pedig csak 240 koronát kerestek. A legalacsonyabb bérviszonyok Göllében voltak, ahol élelmezés nélkül az évi kereseti lehetőség 444 korona 20 fillér, élelmezéssel pedig 216 korona volt. Természetesen ebből a családot is el kellett tartani, így földet vásárolni csak kevesen tudtak, mivel jobb helyeken ez idő tájt egy magyar hold földért 600-800 koronát is elkértek. n A kivándorlási hullám a tetőpontját országosan és Somogy- megyében is 1907-ben érte el. A főszolgabírói jelentések egyértelműen igazolják, hogy a sajtóban a kivándorlásellenes izgatásoknak nincs valós alapjuk. A Marcali járásban cselédhiány nem mutatkozott, a cselédbéreket jó néhány gazdaságban rendezték, de nem mindenütt, és nem kellő mértékben. A Tabi járás főszolgabírája szerint a cselédek költözködése a korábbiaknál nagyobb mérvű, a tömegesebb cselédváltoztatásba azonban az amerikai kivándorlás is belejátszik. 4 Mindezek ellenére cselédhiány nem volt, a béreket csak néhány gazdaságban emelték. A csurgói főszolgabíró, jelentésében egy kicsit komorabb képet festett, jelezte az aratómunkások hiányát, néhány gazdaságban pedig a cselédköltözködés szokatlan magas számát. Ennek okaként a magasabb bérkövetelést jelölte meg. Az uradalmak a bért 1906-ban csupán csak 2-3%-kal emelték. A Szigetvári járásban a cselédmigráció ugyan a szokottnál nagyobb volt, de gondot nem okozott, helyükbe újak érkeztek. Béremelést viszont majdnem minden gazdaságban adtak, de az nem volt jelentős teher az uradalmak részére. A Nagyatádi járásban a szerződtetett aratómunkásokban hiány mutatkozott, tömegesebb cselédváltoztatás a bolhási és a belegi bérgazdaságokban történt, amely gondot okozott. „Bolháson röpiratok által terjesztett szocialista izgatás volt, Belegben a cselédek közt, minden ok nélkül fellépett elégedetlenség, ami leginkább annak tulajdonítható, hogy a cselédek tudomással bírván arról, hogy több gazdaságban cselédhiány van, így ugyanannyi bérért megmaradni hajlandóak nem voltak." Nagyobb menai cselédhiány azonban ebben a járásban sem mutatkozott. így a cselédbéreket jelentősen nem is emelték, csupán néhány gazdaságban javították a béreket.
