Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Nagy Pál: Somogy megye zsidósága Mária Terézia korában
Comissio, a hatalmi és birtokviszonyok az 1730-as évek közepéig ziláltak voltak, a vármegye pedig többször megtiltotta számukra a kereskedést. Különösen a borkereskedelmet igyekeztek visszaszorítani.4 Az 1735-38-as országos zsidóösszeírás szerint egyetlen 8 fős család lakott a megyében, Tabon.5 Az első összeírás, amely nagyobb számú, letelepedett izraelita népességről számol be, 1746-ban készült.6 Számuk ekkor 273 fő. Valamennyi család Rohoncról vagy környékéről származott. Egy 1746-ban kelt közös instantiában, melyben a „faluzás” engedélyezését kérik a megyehatóságtól, így fogalmaznak: „nem hogy valami idegen sidok volnánk, hanem mindnyájan Rohonczy Méltóságos Batyani Urunk őnagysága sidoj vagyunk” 7 Legtöbbjük elsődleges beköltöző, néhányan pedig másodlagos betelepülőként érkeztek Zala megyéből, főként Keszthelyről. Somogy megye zsidó népességének másik forrása Baranya megye. 1746-ban és 1750-ben Baranya vármegye kitiltotta területéről a zsidókat, és azok egy része Somogyba költözött át, de ez a nyugati bevándorláshoz képest csekély volt. A baranyai migrációról az 1746-os és 1754-es összeírás8 egybevetésével kaphatunk képet. 1746-ban az Iharosberény-Felsősegesd-Kaposvár vonaltól délre csak négy településen éltek zsidók (29 fő), 1754-ben kilenc településen (65 fő). 1750 és 1754 között alakult ki a nagyatádi és kadarkúti közösség magja, Szigetvárról viszont elköltöztek az 1746-ban még ott élő zsidók. E településen az 1760-as években erősödik majd meg a zsidó közösség. 1754-ben összesen 58 településen 398 zsidó élt. A ’60-as és ’70-es években is folyamatosan gyarapodott a számuk, de elsősorban nem a természetes szaporodásnak, hanem az újabb beköltözéseknek köszönhetően. Továbbra is a rohonci kiáramlás adta az utánpótlás zömét, de az 1770-es évektől bekapcsolódott a harmadik vonal, a cseh- és morvaországi, amely II. József alatt válik majd erőteljessé. Néhány szórványos morvaországi beköltözés korábban is történt. III. Károly 1726-os rendelete9 következtében Északnyugat-Magyarországra költöző morva zsidó ifjak közül egy-kettő Somogy megyébe is került, s itt hamuzsírégető műhelyt működtetett. Korszakunk végén Somogy megyében 174 településen 1730 zsidó lakott, a teljes népességnek alig több mint 1%-a.10 Arányuk az 1860-as években haladja majd meg a 4%-ot. Egyrészt megtörténik a Lengyelország felosztásait követő nagy keleti bevándorlás, másrészt a XIX. században a zsidók körében is emelkedik majd a természetes szaporodás. Az emancipáció és a gazdasági tevékenységük hatókörének kitágulását segítő törvények is kedvező hatással lesznek a növekedésre. Területi megoszlás, a mezővárosi és falusi zsidó lakosság aránya A megyébe költöző zsidók túlnyomó többsége Marcaliban, Büssüben és Tabon, valamint környékükön telepedett meg. A megye északi feléből könnyebben közelíthették meg Nagykanizsa, Székesfehérvár, Veszprém vásárait, s könnyebben tarthatták a kapcsolatot Zala és Vas megyei rokonaikkal. Az említett három település mellé az 1760-as években zárkózik fel Szil, Szigetvár, Gige, Toponár, az 1770-es években pedig Nagybajom és Lengyeltóti. A legnépesebb az 1750-es évek második felétől végig Tab (előtte Marcali és Büssü), de Marcalinak és Toponárnak nagyobb szerepe volt a zsidók életében. Marcali igazgatási-szervezeti, Toponár pedig hitéleti központjuk volt. A népesség az általunk vizsgált négy évtizedben végig dekoncent- rált. A népességmegoszlás fő tendenciája, hogy a zsidók egyre több településen jelennek meg, de mindenütt csekély számban. Még 1773-ban is csak három 7
