Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Andrássy Antal †: Zsidóüldözés Somogyban (1944. március-július)

Az ajtóra megfelelő és maradandó módon alkalmazza az alábbi szövegű felírást: „Ezen lakás hatósági zár alá vétetett, ebbe bemenni halálbüntetés terhe mellett tilos!” Ha a községbe fogolyőrző járőr van vezényelve, az őrizetbe vett zsidókat annak adja át. Ezután az őrizetbe vett tárgyakat szállítsa a községi elöljárósághoz alkalmas módon (előfogat, talicska, a zsidóval a kezében stb.) és a bűnjeljegyzék egy példányával adja át. A községi elöljáróság előtt újból vegye számba az őrizetbe vett pénzt, ékszert, értéktárgyakat, nemesfémet, értékpapírokat, azokat jelenlétében és segítségével úgy csomagolja össze, hogy a csomag tartalmához hozzáférni ne lehessen. Azután a csomagot a járőr és a községi elöljáróság pecsétjével külön-külön lássák el és a községi elöljáróság így őrizze, illetőleg a kapott rendelet szerint juttassa el az illetékes helyre. Közölje a községi elöljárósággal, hogy hol, hány és milyen állat maradt vissza és gondozásukkal kit bízott meg. Az alább felsorolt és valamennyi zsidó családnál foganatosított teendőinek elvégzése után kísérje ez őrizetbe vett zsidókat — az esetleg rendelkezésre álló fogolyőrök felhasználásával - az őrparancsnokság által az eligazításkor megjelölt helyre s a továbbiakban az őrparancsnok parancsai szerint járjon el.115 Ehhez a községi jegyző a közigazgatás hatalmi tekintélyét adta. Utasításából az is kiderült, hogy az összegyűjtött értékeket 3 napon belül kellett Pécsre, a csendőrkerü­leti parancsnokság mellett működő értékátvételi bizottsághoz elszállítani. A csurgói járásban ekkor az összes számításba vehető zsidó lakos számát 205 főben adta meg az áprilisi adatok alapján a főszolgabíró. Ebből 91 fő (41%) férfi és fiúgyermek, míg 114 fő közülük a nő és a kisleány.116 A rendkívül kegyetlen és barbár fasiszta intézkedéseket a magyar hatóságok végezték. A németek a háttérben voltak és tulajdonképpen addig nem is mutatkoztak, amíg az üldözöttek Barcsra nem érkeztek. Az elszállításuk hasonló barbarizmussal, vagonban összezsúfolva történt. A gettósításra a rendelet megjelenése után két héttel az előzetes tervezés, számítás és helyszínelés után, május 13-án adta ki az utasítást az alispánt helyettesítő főjegyző. A vidéki zsidókat a Tabon felállítandó gettóba tervezték tömöríteni. így a terv szerint a tabi járásból május 23-ig, a lengyeltóti járásból május 23-27-e között, míg a marcali járásból május 27-30-a között szállítják Tabra a zsidókat.117 A tabi gettó felállításáról álljon itt a dr. N. István vallomása: „Május hó elején az akkori alispánhelyettes telefonált a belügyminisztériumba és közölte azon tervét, hogy minden járás székhelyén volna lakóhelykijelölés a zsidók részére. A Bm-ből (Belügyminisztériumból) Király csendőrezredestől azt az utasítást kapta, hogy a marcali, lengyeltóti és tabi járásbeli zsidóságnak Tabra kell költöznie. Király ezredes a tabi gettó felállítását kivételesen engedélyezte, mert az eredeti terve az volt, hogy gettót csak Kaposvárott enged felállítani. A polgármester ez ellen azonban tiltakozott, mert Kaposvárra nem tudta volna elhelyezni az összes zsidóságot. Május közepe táján a tabi főszolgabíró jelentette, hogy nem tud Tabon elhelyezni 2000-2500 zsidót, mert akkor nagymérvű kiköltöztetést kellene eszközölnie. Az alispánhelyettes utasította a főszolgabírót, hogy feltétlenül el kell helyezni a három első járásbeli zsidóságot. Az a 2000-2500-as létszám úgy sem lesz teljes, mert a munkaképes férfiakat úgyis elviszik munkaszolgálatra. Május 20-a körül kiszálltunk a helyszínre Begedi főjegyző, alispánhelyettes, vitéz Újlaky csendőralezredes, ahol a főszolgabíró bemutatta, hol akarja kijelölni a gettót. Megállapították azt, hogy a terület kevés lesz. Ez egy nagyobb 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom