Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Andrássy Antal †: Zsidóüldözés Somogyban (1944. március-július)

jelentett. Hivatalból valamennyi fegyveres testületben szolgálatot teljesítők, vagy korábban frontszolgálatot teljesítettek előnyt élveztek. A lakások megszerzésében a csendőr személyek jártak az élen, előnyt is élveztek mások előtt. Május 3-án Baky László államtitkár aláírásával, a belügyminiszter 503673/XX-1944. szám alatti utasítást a megye alispánja és valamennyi szolgabíró megkapta, hogy a „csendőrség alakulatai és ráutalt tagjai az elhelyezési gondoktól mielőbb mentesüljenek”. Ezért a legrövidebb időn belül a zsidók lakásait igénybe kell venni, akár az előbb beérkezett igénylők kérvényeinek a hátrányára is. Május 15-én az alispán a hónap eleje óta tervezett gettó, illetve április közepe óta a határsávból kitelepítés után közli a főszolgabírókkal, hogy lehetőség lesz a „zsidóknak gettóba való költöztetése folytán megüresedő lakásaira bejelentett igények elbírálására”.71 Vitéz Újlaky László csendőralezredes kaposvári osztályparancsnok, valamennyi beosztott őrsparancsnoknak és csendőrének a kérvényét indokoltnak látta és nyomatékkai kérte teljesítését. A csendőrőrmesterek igénye a kettő szobásnál nagyobb lakásnál kezdődött. A legtöbbnek megfelelő lakása volt, csakhogy most a jobb és kényelmesebb házak a tulajdonosaik kitelepítésével megnyíltak előttük. Lakáshoz jutott valamennyi addig albérletben lakó nős és nőtlen csendőr a lengyeltóti járásban.72 Jellemzőnek tartjuk a balatonboglári csendőrőrs erőszakosságát, amely mikor még a tulajdonosok lakásaikban laktak, már meg akarta azokat szerezni. Május 19-én a főszolgabíró a helybeli jegyző útján értesítette a csendőrparancsnokot, hogy a „zsidó lakások hamarosan megürülnek, így minden közalkalmazott elhelyezhető lesz”.73

A magyar királyi honvédség tisztjei és hivatásos tiszthelyettesei sem maradtak érzéketlenek a lakásszerzéseknél. A lengyeltóti bevonulási központ tiszthelyettese M. L. május 2-án kisebb lakását óhajtotta nagyobbra cserélni, mivel az „két kicsi szobából áll, másrészt régi építése folytán társadalmi állásomhoz nem méltó, valamint a mai kivételes időkben és igen fontos beosztásom következtében szolgálati helyemhez messzebb esik, s telefonbeszerelésre nem alkalmas”.74

R. M. ezredes neje a rövidesen betegsége miatt nyugdíjazását váró férje nevében kérte május 11-én a balatonboglári Fehér-villát. Másnap már kiutalták, mivel „alkalmas más lakáshoz nem tudott hozzájutni, a férje tényleges szolgálatot teljesítő m. kir. ezredes”.77 De ugyanúgy megkapta a kiszemelt zsidó lakást május, június derekán valamennyi honvéd tiszthelyettes is a hátországban. Az igénylők száma és a hatóságok intézkedései a fronton lévő, vagy ott szolgálatot teljesítő - csak a lengyeltóti járásból 19 fő - igénylők megnyugtatására az Új-Somogy című napilap július 4-én cikket közölt. Idézte Baky László belügyi államtitkárt, hogy elsősorban a fronton lévők kapják meg a zsidók vagyonát. Természetes ez nem volt igaz, mert a csendőröket előnyben részesítették, de nem ez volt az első hazugság részükről. A cikk telhetetlenségről, mohóságról, a háborús konjunktúra alatt meggazdagodottakról írt. 6

Ingatlanokért a különféle egyletek és szövetségek is jelentkeztek. Elsősorban a falusi leventeegyesületek aktivizálódtak és a legnagyobb házakat kérték kiutalni. Osztopán, Fonyód, Táska és Balatonszemes leventeparancsnokai néztek ki egy-egy zsidóházat. Az utóbbi május 26-án a helybeli zsidótemetőt is kérte kiutalni a 600 négyszögöles területével, mivel azon leventeotthont óhajt építtetni.77

A legelső igénylést a gyékényesi leventeegyesület írta 1944. április 9-én, amikor a letartóztatott Künstler Sándor - akit március 26-án a helyi csendőrök lázítás miatt fogtak el - lakását igényelték. Künstler családját ekkor már átadták a német Gestapó- nak. 8 Június 6-án készítette el a kaposvári városi-járási leventeparancsnok az ingat132