Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Andrássy Antal †: Zsidóüldözés Somogyban (1944. március-július)
lanok igénylését. Ebben 19 ingatlant kért a főszolgabírótól, összesen 14 helységben.79 A gazdakörök is sűrűn kopogtattak egy-egy ingatlanért, de fontossági sorrendben megelőzték mások őket. Az egyházakból az öreglaki katolikus plébános volt az első igénylő az iskolaszék nevében: „Kreiner Aladár öreglaki vaskereskedő zsidó személymek az iskola közvetlen szomszédságában foglaló, masszív, jókarban lévő s kántori lakásnak kiválóan alkalmas ház Nagyságod által a zsidók kitelepítése utáni időben utaltassák ki. ” A körjegyzőre is ráragadt az iskolaszék „türelmetlensége”, mivel azzal továbbította május végén a kérvényt a főszolgabírónak, ha a „zsidó kitelepítése előtt lehetséges már most, ha nem volna lehetséges, úgy a kitelepítés után utalja ki"80 Kaposváron a református lelkészi hivatal július 1-jén napközi otthonnak az egyik közeli zsidó lakást óhajtotta megszerezni.81 Május 24-én a csurgói Református Kollégium igazgatósága adott be kérelmet tanári lakóházra, amit megkapott.82 Az üldözöttek ingatlanai feletti osztozkodásba ad betekintést a főispán május 13-án keltezett levele, melyet vitéz Kudriczy István vezérőrnagy hadosztályparancsnoknak küldött a városi zeneiskolának kiszemelt épület ügyében. Most alkalmasnak találja az időt, hogy a zeneiskola megkapja a Königsberg Vilmos kereskedő Eszterházy utcai lakását. A polgármester hajlandó is a kiutalásra, de Kudriczy már előtte elígérte vitéz Kassay Albert tüzérezredesnek. Kérte most a főispán, hogy egy általa biztosított megfelelő lakással cseréljen, és a polgár- mestert az ígérete alól mentse fel. Kudriczy akkor nem volt hajlandó megmásítani szavát.83 Maga a polgármester a városban megüresedett lakásokból a 40400/1944. számú belügyminiszteri rendeletre, melyben a zsidóingatlanok községek részére való megszerzéséről intézkedett, 11 ingatlant tartalékolt. Közöttük első helyen a leventeotthon és a rendőrség igénye, majd a 3 iskolabővítés állt, illetve a többit városfejlesztésre tervezték.84 A községek is felbátorodtak, sőt a postahivatalok is és több helyen - így a tabi járásban - igényeltek épületeket. A lakáskérelmezők között a frontfeleségek, a hadiözvegyek után a nyár folyamán a kibombázottak, illetve a Dél-Erdélyből és a Horvátországból menekültek következtek. Május 15-én érkezett a lengyeltóti főszolgabíróhoz egy módos gamási parasztember levele, melyben községében az egyik zsidóházat kérte az elsőbbségi jog biztosításával, mivel fiai közül három teljesített katonai szolgálatot. Korszakra jellemző zavaros demagógia és frázis-zuhatag ömlött az idős B. L. leveléből: „A mai nehéz időkben, amikor az államhatalom súlyos terheket ró a magyar közéletre, s a kisgazdatársadalomra, hogy az elpuhult magyar életből villámként csattanjon ki a Kárpátok glóriája, tüzes vérrel hasítjuk a rögöt reggeltől estig a drága kenyérnek, hogy lánglelkű vezetőink nyomdokán minket is felemelve glédába állhassunk a magyar szociális lét és új irányelvek országútján.”85 Hiába volt B. L. hosszú ömlengése, a lakásból június közepéig nem lett semmi. Az üzlet- és műhelyigénylők között többen katonai szolgálatukra, illetve nemzethű, keresztény és jobboldali múltjukra hivatkoztak. Többségük egy-egy szerszámmal, raktári berendezéssel rendelkező zsidó ingatlant óhajtott megszerezni. A korai nyári időben a legtöbb kiutalás még nem érkezett vissza. Kaposváron is az ősz folyamán, tehát majd három hónappal az üldözöttek elhurcolása után került erre sor. Július 19-én a helyi lap közölte a Baross Szövetség vezetőinek a felhívását olyan kereskedők és iparosok jelentkezésére, akik a zsidók lefoglalt üzleti áruját és felszerelését igénylik.86 Volt Balatonbogláron a gettóba költöztetéskor olyan kérelem is, hogy a korábbi üzlethelyiségét elcserélhesse egy forgalmasabb helyen lévő, 133
