Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Nagy Pál: Somogy megye zsidósága Mária Terézia korában

píthatjuk, hogy némiképp kedvezőbb gazdasági helyzetet kell elképzelnünk, mint amilyenre az állatok számából következtetni lehet, leszögezve egyszersmind azt is, hogy a somogyi zsidók összességében továbbra is szegények. Számolnunk kell azzal is, hogy a conscriptiokból nem kapunk képet minden zsidók által folytatott tevékenységi körről, ilyen például a hamuzsírégetés, amelyről még szólni fogunk. A szerény gazdasági növekedés mögött ott húzódnak a differenciálódási folyamat szálai, s az is nyilvánvaló, hogy nagyon szolidan ugyan, de bővült a zsidók által űzött foglalkozások köre is. E tendencia további előrehaladását mutatja az 1767-es zsidóösszeírás21 is.

1767-ből plasztikus képet kapunk az egyes szakmákról, de nem írták össze az állatok számát. Úgy véljük, némi vagyoni erősödésre utal, hogy a 99 családból 38-ban tartanak szolgát (számuk 37) és/vagy szolgálót (számuk 20). Hat esztendő alatt radikális változás ment végbe a foglalkozási struktúrában (l. 3• sz. táblázat). A 99 családfő egynegyede most már ténylegesen iparral foglalkozik, továbbra is 50% közelében van a kereskedelmi tevékenységet folytatók aránya, de szembetűnő, hogy tulajdonképpen nincsen még mindig nagykereskedői réteg. Nem tekintjük feladatunknak a kereskedelem szintjeinek részletes elemzését, de ennél a problémánál el kell időznünk. Dolgozatunk elején már szóltunk arról, hogy a megye gazdasági elmaradottsága és a zsidók tőkeszegénysége egymással összefüggve mennyire kedvezőtlenekké tették a meggazdagodás esélyeit. Eltekintve most a keresletkorlátozottságtól, ki kell mondanunk: annak, hogy a zsidók nem voltak képesek meggazdagodni, az volt az egyik fő oka, hogy nem tudtak bekapcsolódni a távolsági kereskedelembe. Ezt vizsgált korszakunkban a „görög” (etnikailag tulajdonképpen szerb) kereskedők tartották kézben, velük a leggazdagabb somogyi zsidók sem vehették fel a versenyt. A török birodalom területéről költöztek Somogy megyébe - többségük a zsidók tömeges beáramlása előtt -, s jóval több pénzzel, összeköttetéssel és tapasztalattal rendelkeztek, mint az izraeliták. Mindezt megerősíti egy 1776-os összeírás,22 amely a Somogybán élő görög kereskedőket veszi számba. A17 ortodox, többnyire Macedóniából származó kereskedő család Szigetváron, Istvándiban, Visontán, Csökölyben, Nagyatádon, Marcaliban, Ságváron, Városhidvégen, Ádándon élt. 11 család a levantei kereskedelembe kapcsolódva nemezt, kelméket, vásznat, malátát, borsot, pipákat, damaszkuszi késeket, 3 család pedig bécsi iparcikeket hozott Somogyba. Kereskedtek továbbá vassal, sóval, dohánnyal, török búzával, rőfös árukkal és takarókkal. Földrajzi elhelyezkedésük és áruprofiljuk alapján úgy tűnik, hogy egymás között tudatosan megszervezték az értékesítést, speciális munkamegosztást alakítva ki. A déliek a levantei irányú, az északiak pedig a bécsi kereskedelemre álltak rá. A somogyi zsidóknak esélye sem lehetett, hogy ilyen nehezen beszerezhető, sok szállítást igénylő, óriási kockázattal járó, ám siker esetén nagy hasznot hozó termékeket forgalmazzanak.

Az 1746 és 1754 közötti időszak dinamikus volt, majd stagnáló, de a leendő változásokat meggyökereztető periódus következett, ezután pedig olyan hat év jött, amelyben elkezdődött a foglalkozásváltáshoz s a gazdasági tevékenység hatókörének kitágításához szükséges időmennyiség csökkenése. Az ingadozó rövid távú ciklusok szorosan összefüggtek a megye egész fejlődésének trendjével. Ugyanígy volt ez Mária Terézia uralkodásának utolsó másfél évtizedében is, amely a somogyi zsidók életében - a kutatásunkba bevont 40 esztendőn belül -, párhuzamosan a megye és az egész ország viszonyaiban végbemenő változásokkal, a folyamatok felgyorsulását hozta most már nem csak a gazdaságban, hanem a kultúrában és a hétköznapi

12