Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Szita Szabolcs: A zsidók üldözése Magyarországon 1944-ben
A halál budapesti „állomásfőnöke”, Franz Novak húsz évvel későbbi vallomása szerint célállomásul főként Auschwitz-Birkenau jött számításba, de így nevezték meg Bécset, Bergen-Belsent és Theresienstadtot is. A bécsi szállítási konferencián több útvonallal számoltak. Alapvetően úgy, hogy Magyarország keleti feléből Kassán, a nyugatiból Pozsonyon át robognak majd a vonatok. A „rutinszerű” munka után a magyar fővárosba visszatérve Novak a szállítási tervet bemutatta Wisliceny Hauptsturmführernek, majd tovább „pontosította”. A terv a kiindulási pályaudvar, az indulási idő, a célpályaudvar és az érkezési idő meghatározásával egészült ki.11 A vidéki zsidóság tömeges deportálása a kassai csendőrkerület területén kezdődött meg. A „zsidóakciók” törzsét Munkácson állították fel. A németek május 11-én 48 fős különítménnyel, tíz gépkocsin érkeztek a munkácsi rendőrkapitányságra. A nyolc tiszt között Novak és Wisliceny Hauptsturmführerek a kihelyezett német deportáló bizottságokat irányították. Magyar oldalról az „akciókat” a városokban a rendőrkapitányság vezetője és a csendőr-alosztályparancsnok (vagy csendőr-szárny- parancsnok) vezette. Ahol rendőrkapitányság nem működött, a főszolgabíró és az illetékes szárnyparancsnok volt a felelős. Endre László belügyi államtitkár előírta, a német bizottságok irányába „az udvariasság, előzékenység, tapintatosság” biztosított legyen, s hogy minden oldalról, beleértve az elhelyezést, élelmezést és tolmácsolást, a helyi hatóságok a németek kényelméről gondoskodjanak. Május 14-én Nyíregyházáról és Munkácsról - Eichmann „tanácsadó” tisztjei szoros felügyelete alatt - 3200 és 3169 magyar „transzportzsidóval” elindultak a 45 vagonos deportáló szerelvények. A kivezényelt karhatalom mindenütt „teljesítette feladatát”. A tehervagonokba préselt „szállítmányok” 16-án estek át a szelekción, a gázhalálra ítélteket ötösével vezették el őreik. Éjszaka a krematóriumok valamennyi kéménye füstölt. Dr. Mengele számára kísérletezésre 19 zsidót - ikreket és egyedülálló ikret - válogattak ki. Lágerbeli számuk A-l4l9-től A-l437-ig terjedt.12 A napi négy vonat indítása Magyarországról május közepétől „rutinfeladattá” vált. A bécsi terv szerint, június végéig leginkább Kassa-Hernádtihany irányba vették útjukat. Mindez jó híradó összeköttetéseket kívánt. A deportáló törzs - a titkosság miatt telefont mellőzve - a megyeszékhelyeken települt német kommandókkal futárok és rádió útján tartott kapcsolatot. Minden vonatról indulási jelentés készült. Az Eichmann aláírásával küldött értesítés általában azonos szövegű volt, a náci zsargonban íródott: „A szállítmány a különleges kezeléshez (Sonderbehandlung) halad a megadott menetvonalon.” Eichmann stábja tehát - elsősorban Wisliceny és Novak - alkalmanként csupán a vagonszámtól némileg korlátozva, teljes magyar támogatással, akadálytalanul küldte az auschwitzi „szállítmányokat”. A halálgyártól „visszaigazolást” kapott. Ebben megadták az érkezett zsidó férfiak, nők, gyermekek számát. Azt is, hány személyt irányítottak munkára és mennyit „különleges kezelésre”. Menekülésre ekkor már alig adódott lehetőség. A gettózás előtt még több esély volt: átszökés Szlovákiába vagy Romániába (gyakorta cionista szervezetek támogatásával), esetenként bujdosás az országban vagy elmerülés a főváros emberrengetegében. A vidéki gettókból a cionistáknak sikerült néhány száz embert a fővárosba menekíteni, ahol egy ideig ún. különleges táborokban (Vorzugslager) SS-őrizetben voltak, ami kivonta őket a magyar hatósági és karhatalmi közegek hatásköréből. Egérutat jelenthetett rövid időre a budapesti Zsidó Tanács által kiadott „befogadási engedély” is. Az utóbbi, jogcím nélküli mentési manővert a hatóságok hamar felfedték. A vonatokon, országutakon a 117
