Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Ormos Mária: Az Endlösung világnézeti alapja és politikai funkciója

lehetősége benne foglaltatott, de ez nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a zsidókat más módon „távolítsák el” Németországból és Európából. Hitler taktikájába ugyanannak a célnak több módon való megközelítése hosszú ideig szokásos jelenség volt. Az alternatíva felállításának reális lehetősége azonban 1941-ben megszűnt, és ez magával sodorta a zsidókkal kapcsolatos esetleges alternatívát is.

Sok vitát váltott ki, hogy vajon Hitler mikor zárta le a maga számára a Mada- gaszkár-aktát, és mikor döntötte el, hogy - mint He)>clrich mondta - „az Endlösung számára más területeket”, nevezetesen a keleti területeket jelöli ki. Mivel a kérdés a legszorosabban összefüggött a Szovjetunió megtámadásával, ehhez mindenekelőtt azt kellene pontosan tudni, hogy mikor döntött a keleti támadás mellett. Mivel azonban ennek pillanatát a különböző diplomáciai, katonai és propagandisztikus álcázó műveletek miatt nem lehet pontosítani, leghelyesebb, ha a megszokott utat követve annál maradunk, hogy a drámai fordulatra a keleti támadás elkezdésével egy időben került sor. Ezt megelőzték már a megszállt lengyel területeken a gettózások, az első nagyméretű koncentrációstábor-építkezések és az első kitelepítések Németországból és a megszállt nyugat-európai országokból. Ebben az övezetben a zsidók már mindenütt csillagot viseltek és nem tudták, hogy mely pillanatban érkezik a parancs bevagonírozásukra, hogy valami előttük ismeretlen távoli helyen végezzenek hasznos munkát a társadalom javára - miként azt a nácik akkoriban hirdették.

A Szovjetunió megtámadását és az Endlösungot a leginkább azáltal szokták a szerzők összefüggésbe hozni, hogy az 194l-es szovjet határok mögött német kézbe került újabb nagytömegű zsidó kérdésének kezelésére technikailag nem találtak más módot, mint meggyilkolásukat. Noha ez az összefüggés is fennállt, véleményem szerint a két kérdés mélyebben és szervesebben is összekapcsolódott. Ez egy olyan láncszem a hitleri Weltanschauungban, amelyre a korábbiakban nem térhettünk ki, mivel sem a Mein Kampf, sem más hivatalos náci megnyilatkozás nem tartalmazta. A Lebensraum megteremtésének a háborús győzelmen túli követelményeiről Hitler a háború alatt kezdett beszélni, és ekkor adta ki rendelkezéseit arra, hogy e feltételeket mely szervezetek és miként készítsék elő. Miután ő nyilvánvalóan nem a „befolyás” és még csak nem is az „ellenőrzés” megszerzésére gondolt a Keleten, hanem a szó szoros értelmében földet (Grund und Boden) akart szerezni német és más germán telepesek számára, evidens volt előtte, hogy a területet bizonyos mennyiségű embertől „meg kell tisztítani”. Ezt az elképzelését egyébként Rausch- ning előtt már a 30-as évek elején szóba hozta, de mivel e forrás értékét oly sokan kétségbe vonták, ezt perdöntő értékűnek nem lehet tekinteni. Tény azonban, és erről már teljes forrásértékkel vallanak Hitler úgynevezett „asztali beszélgetései” 1941-1942-ben,8 hogy a keleti hadjárat elindítása után egyik legfőbb gondját az képezte, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel lehetséges az ottani összlakosság létszámát drasztikusan apasztani ahhoz, hogy ez az elgondolás Hitler egész koncepciónak döntő elemét képezte és most ebbe épült bele a másik központi elem, a zsidóság kérdése.

Ebben az összefüggésben úgyszólván magától kínálkozik a megoldási módok egyike: mivel a zsidókat nem lehetséges sem Madagaszkárra, sem más Európán túli területre kiszorítani, meg kell őket ölni. Ezzel máris rengeteg hely felszabadul. A nácik természetesen ennyivel nem érhették be, úgy hogy hamarosan elkészült a Generalplan Ost is,9 ami nem a zsidók, hanem a lengyelek, a balti népek, a belorusszok és az oroszok százalékhányados „kiszorításával”, illetve likvidálásával foglalkozott. A két tervet az illetékesek nagyjából egy időben, 1942-ben fogadták el,

110