A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
I. fejezet. Előadások - Borus József: A Tanácsköztársaság katonapolitikája
gedményt sem tenni az illető polgári rétegnek, könyörtelenül elnyomja az illető szakemberek ellenforradalmi kísérleteit. 1919. június végén és júliusban a Magyarországi Tanácsköztársaság is nagyon nehéz helyzetben volt. Ennek ellenére a régi katonai szakemberek ellenőrzése szinte sehogyan sem valósult meg. Amikor esetenként mégis megpróbálkoztak ilyen ellenőrzéssel, azt néha egészen meghökkentő módon tették. Stromfeld Aurél ellenőrzését például Tombor Jenő volt alezredesre akarták bízni, aki ugyancsak becsületesen szolgálta a Tanácsköztársaságot, de minden tekintetben alatta maradt Stromfeldnek. Említettük, hogy a Vörös Hadsereg felállításával foglalkozó, március 25-i rendelet beszélt a proletár parancsnokokról is. E rendeletnek ez a része lényegében nem valósult meg. Júliusban ugyan indult proletár parancsnok-képző tanfolyam, de ekkor már túlságosan késő volt. A Clemenceau távirattal kapcsolatos viták, majd a harc beszüntetésére kiadott parancs nem javította, hanem rontotta a hadsereg szellemét. Különösen káros hatást váltott ki a visszavonulás. A hadtörténelem nem ismer olyan példát, hogy akár kényszerű, akár önkéntes visszavonulás növelte volna a hadsereg szellemét; a visszavonulás mindig negatív hatással van a hadsereg hangulatára. 1919 júniusában, a Felvidékről végrehajtott visszavonulás szükségességét a katonák nem értették, nem kaptak erre mgfelelő magyarázatot. Meglazult a fegyelem, nagyméretűvé, egyre gyakoribbá vált a dezertálás. A csapatok egy része, elősorban a munkásezredek, arra hivatkozva, hogy ők csak »egy nyomásra« jöttek ki a frontra, elszéledtek, hazamentek. Az otthonukba vagy a gyárba visszatérő volt vöröskatonákkal szemben semmiféle eljárást nem indítottak, sem politikai, sem egyéb módon nem vonták őket felelősségre. Ez a helyzet természetesen tovább rontotta a fegyelmet. Nem értett egyet a visszavonulással Stromfeld Aurél sem. Július 1-én lemondott tisztségéről. Utódává Julier Ferenc volt alezredest nevezték ki, aki nem volt ugyan ellenforradalmár vagy áruló, de ekkor már teljesen az ellenforradalmár tisztek csoportjához tartozott. A Vörös Hadsereg vezetésében szép számmal voltak olyan tisztek, akik a későbbi ellen- forradalmi korszakban politikai vagy katonai téren vezető szerepet játszottak, és ekkor is nem a szocializmus, hanem az ellenforradalom érdekében tevékenykedtek. Vezető szerepe volt Werth Henriknek, Lakatos Gézának, Győrífy-Bengyel Sándornak, és így sorolhatnánk tovább hasonló ismert neveket. A hírszerzés vezetője Stojakovics Dimitrij volt, aki később Sztójay Dömére magyarosította nevét. Tartozunk az igazságnak annak hangsúlyozásával, hogy a Vörös Hadsereg felderítése kiválóan működött, így a vezetés mindig birtokában volt az ellenségre vonatkozó szükséges adatoknak. A Clemenceau táviratában megjelölt területek kiürítése után a román csapatok meg sem mozdultak. Kun Bélának ebben az ügyben július 11-én Clemenceauhoz küldött táviratára 14-én az a válasz érkezett, hogy amíg magyar részről be nem tartják a fegyverszüneti szerződést, addig nem tárgyalhatnak! 51
