A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
I. fejezet. Előadások - Borus József: A Tanácsköztársaság katonapolitikája
Ekkor már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az antant becsapta a Tanácsköztársaságot. A politikai és a katonai vezetés ebben a helyzetben újabb hibát követett el: elhatározták, hogy július 20-án támadást kezdenek a románok ellen a Tiszántúl felszabadítására. A támadás elhatározása több vonatkozásban volt helytelen. Egyrészt az antant így okot talált újabb beavatkozásra, másrészt a hadsereg már távolról sem volt azonos a csehek ellen két — másfél hónappal korábban olyan jelentős sikereket elérő, diadalmas Vörös Hadsereggel. A visszavonulás után megmaradt alakulatokat a Duna—'Tisza közén újjászervezték ugyan, de ez az erő sem létszámában, sem harcértékben nem volt elegendő a Tiszántúl felszabadításához. A vezérkar hadműveleti terve szerint a főerőknek Szolnoktól kiindulva Nagyvárad—Nagyiéta irányába kellett támadnia, kisebb erőknek Tokajtól Nagykároly, illetve Osongrádtól Békéscsaba felé. Poroszlótól pedig egy elterelő jellegű támadást kellett indítani. Ismeretes, hogy az ellen- forradalmár tisztek ezt a tervet ellopták és Bécsen, illetve Szegeden keresztül eljuttatták a románokhoz. Tény viszont az is, hogy a Vörös Hadsereg is rendelkezett a román királyi hadseregről legalább annyi felderítési adattal, mint amennyivel a románok róla. A július 20-án indított támadás nem egyedül és elsősorban azért végződött kudarccal, mert a románok ismerték a terveket, hanem a románok túlereje miatt. A Vörös Hadsereg utolsó nagy támadása kezdetben szépen haladt előre. Különösen a Szolnoktól kiindult főerő küzdött sikeresen: július 24-ig elérte a Kenderes—Kisújszállás—Turkeve—Mezőtúr vonalat. Jelentős nehézségek árán, de sikerült átkelni a Tiszán a többi tervezett ponton is. Ezekben a kezdeti eredményekben része volt annak a ténynek is, hogy a román hadsereg főerői hátrább helyezkedtek el, a Vörös Hadsereg előnyomulása ezért nem ütközött túlságosan nagy ellenállásba. Július 24-én délután azonban meglepetésszerű, nagyerejű román ellentámadás indult, csaknem az egész arcvcnalon. Ez az ellentámadás helyenként sikerrel járt, másutt pedig az ellenforradalmár tisztek áruló tevékenysége folytán került sor visszavonulásra. Komoly zavarok keletkeztek az utánpótlásban, lőszer- és másfajta hiány lépett fel. A kezdetben csak helyenként előforduló visszavonulás — nem utolsó sorban az ellenforradalmárok zavarkeltő tevékenysége következtében — a következő napokban általánossá vált. Június 27-én a románok ismét birtokukba vették a Tisza egész keleti partját, de most nem álltak meg úgy, mint május elején, hanem 28-án már megkezdték az átkelést. A vereség, az árulás és a visszavonulás okozta fejetlenség teljesen tönkretette az egyébként még harcképes alakulatok hangulatát is. A hadtestparancsnokságok jelentették, hogy alárendelt csapataik a további küzdelmet teljesen kilátástalannak látják, veszendőben erkölcsi erejük, több helyütt a kötelékek felbomlóban vannak. A román hadsereg július 24-én indított ellentámadása, a Vörös Hadsereg felbomláshoz vezető visszavonulása és veresége rendkívül nehéz nemzetközi helyzetben érte a Magyarországi Tanácsköztársaságot. Az oroszországi és a magyar proletariátus iránti szolidaritás kifejezéseként július 21-ére világsztrájkot terveztek; ez azonban nem sikerült. Kun Béla 52
