A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)

I. fejezet. Előadások - Hajdu Tibor: Az 1918. októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei

(tanítók) kitartottak a forradalom mellett. A tisztikarra pedig egyenesen lelkesítőén hatottak az északi hadjárat győzelmei.

Június első felében, tehát a katonai sikerek csúcspontján, a Tanács- köztársaság ideiglenesnek vélt elszigeteltsége stabilizálódott. Az osztrák proletárforradalom elmaradt, Németország elfogadta a békefeltételeket, Gyenyikin átmeneti sikerei megbénították a Kárpátok felé törő orosz Vörös Hadsereget. A megnövekedett külső nyomás kiélezte a párton belüli ellentéteket. A Peyer és Peidl körül tömörült jobboldali szakszervezeti vezetők defetista propagandája visszhangra talált a szlovákiai harcokban kifáradt és váltást hiába váró csapatok, főleg pedig a katonák családtagjai között. A június 12-én összeült pártkongresszuson a jobboldal és a centrum összefogott a baloldal ellen. Szembehelyezkedve a Komintern határozatával, elutasították a párt nevének kommunista pártra való változtatását, a vezetőség megválasztásánál pedig egy titokban összeállított ellenzéki listát vittek keresztül, amelyen a kommunisták és a hozzájuk közeledő Bokányi helyett Miákits Ferencet, Farkas Istvánt és más jobboldali szociáldemokratát is megválasztottak.

Bármilyen nehéz volt a katonai helyzet — hiszen dönteni kellett a Clemenceau-jegyzékre adandó válasz, Szlovákia kiürítése dolgában s a támadás folytatása éppúgy beláthatatlan következményekkel járhatott, mint a visszavonulás — a kommunisták kénytelenek voltak elszánni magukat az egység felmondására. Böhm és társai úgy látták: »a munkásság elégedetlensége a legmagasabb fokra hágott, a pszichológiai pillanat tehát alkalmas a szakításra«, és katonai puccs végrehajtására szólították fel Budapest tejhatalmú parancsnokát, Haubrich Józsefet. Haubrich azon jobboldali szakszervezeti vezetők közé tartozott, akik — Peidlékkel ellentétben — részt vállaltak a proletárdiktatúra építésében. Kommunista- eilenessége közismert volt, s ezért számíthatott a fehér érzelmű tisztek támogatására is, de Böhméknél jobban ismerve a budapesti munkásság hangulatát, elutasította az akció gondolatát. Így a szociáldemokraták meghátráltak, az egység látszólag helyreállt. Ez jellemzi a Tanácsok Országos Gyűlése közel tíznapos ülésszakát is, az olyan követelések, hogy Peyer legyen tagja a kormánynak, visszhang nélkül maradtak.

Az ellenforradalmi tisztikar június 24-én végrehajtott puccskísérlete — bár szociáldemokrata jelszavak leple alatt folyt — a munkásság egységes fellépése miatt órák alatt összeomlott. Haubrich kezdetben várakozó álláspontra helyezkedett, de a munkásság reagálását látva, maga is fellépett az elszigetelt lázadással szemben. Az a feltételezés, hogy részese lett volna az összeesküvésnek, mindeddig nem nyert igazolást, de mint városparancsnok nem törekedett az általa is sejtett készülődés leleplezésére. Június 24-e után került sor Szlovákia kiürítésére, aminek katonai oldalával nem foglalkozom, csupán azt említeném meg: a Szövetséges Központi Intéző Bizottság június 30-i ülésén, mikor végső fórumként hagyta jóvá a visszavonulást, mindhárom kommunista felszólaló (Kun, Szamuely és Pór) a diktatúra »belső dezorganizáltságát« mondta a döntés fő okának. Ez azt jelentette, hogy a lélegzetvételi szünet az állam és a gazdasági élet fejlesztésére, szervezésére akarták kihasználni.

29