A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)

I. fejezet. Előadások - Hajdu Tibor: Az 1918. októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei

nak elénk. A Tanácsköztársaság létrejöttének módját, a békés átmenetet alig lehet megérteni, ha nem érzékeljük a forradalom vezető csoportjában novembertől márciusig végbement radikalizálódást, vagy éppen a kommunista vezetők februári letartóztatásában — amely mindenesetre a kormány ténykedésének legsötétebb pontjai közé tartozik —, a jobbra- tolódás bizonyítékát látjuk.

A forradalom 1918 októberében inkább az ancien régime negációja- ként s a vesztett háború következtében tört ki, mintsem valamely meghatározott cél érdekében. Ennek megfelelően a Nemzeti Tanács pártjaiból megalakult Károlyi-kormány összetétele heterogén volt, egyesítette a régi rendszer ellenfeleit, a németellenes arisztokratáktól a különböző szociáldemokrata irányzatokig. Csupán a politikailag szervezetlen parasztság és a részvételt megtagadó nemzetiségek képviselői hiányoztak — a kettő együtt a lakosság túlnyomó többsége. Viszont kívülről támogatták a kormányt, részben külpolitikai meggondolásból, részben a bolsevizmus- tól való félelmükben a feloszlott parlament nagy pártjai, elvben még a hitelét vesztett Munkapárt is, de mindenekelőtt a liberális-demokraták, a klerikális Néppárt és a mérsékelt 48-asok.

Ahogy a régi rend megtagadása után előtérbe kerültek a jövőre vonatkozó eltérő elképzelések, szertefoszlott a Károlyi antant-támogatásába vetett reménység, megindult a politikai irányzatok differenciálódása is. November végén alakul meg a Kommunisták Magyarországi Pártja és ugyanakkor bont ismét zászlót a Keresztényszocialista Néppárt, utóbbi még lojális, de önálló programmal. Mikor december elején kiderül, hogy Károlyi nem hajlandó az erőszak fegyverével likvidálni a kommunista pártot, és a kizsákmányolókat az államhatalom erőszakszervezeteinek birtoklásában gátló katonatanácsokat, továbbá külpolitikája sem felei meg a következetesen polgári igényeknek, ez a lojalitás még saját pártjában is háttérbe szorul a jobboldali kritika mögött.

Az egyértelmű osztálypolitika hiánya néhány hónapra, amíg az osztályok harca nem dőlt el, lehetővé tette, hogy a Nemzeti Tanács kormánya uralmon maradjon, de csak mint látszathatalom, a mérleg nyelve, amely súlytalanul ingadozott a forradalmi nép és az ellenforradalmi burzsoázia között. A kormány amúgy is csekély cselekvési szabadságát szűk korlátok közé szorította a kettőshatalom állapotának kifejlődése, amely elsősorban az állam és a munkások, katonák, parasztok tanácsai közötti rivalizálásban nyilvánult meg.

Ez a rivalizálás teljesen nyílt formát öltött már az első, 1918. decemberi kormányválság alkalmával, mikor a budapesti Katonatanács fegyveres tüntetése hozzájárult Bartha hadügyminiszter és Batthyány belügyminiszter bukásához. Még decemberben követte őket az őszintén 48-as, de szocialistaellenes polgár és gentry képviselője, Lovászy. Elkerülhetetlenné vált a Károlyi-párt szakadása: a vezért csak a kisebbség, személyes hívei és a forradalom mitläuferei követték. Újév körül a 48-as párt többsége, még a formális szakadás előtt, kísérletet tett a hatalom megragadására, a párton belüli puccs útján, de a tisztikar segítségét is igénybe véve. Az új hadügyminiszter, a később mint nyilasvezér hírhedtté vált Festetics Sándor, a kommunisták és Pogány letartóztatásával

20