A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
I. fejezet. Előadások - Hajdu Tibor: Az 1918. októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei
kész helyzet elé akarta állítani a kormányt. A Spartacus-felkelés napjaiban történt ez, de Magyarországon mások voltak az erőviszonyok, mint Németországban, és a vállalkozó szellemű Festeticsnek távoznia kellett. A hatalmi viszonyokra jellemző, hogy a januári kormányválság sorsa a budapesti Munkástanácsban dőlt el. Január 19-én a Berinkey-kormány letette az esküt az időközben ideiglenes köztársasági elnökké választott Károlyi kezébe. Történetírásunk korábban lebecsülte a kormányválság jelentőségét, és az új kormány jellegének jelentős megváltozását. A Berinkey-kormány bázisa szűkebb, ennek megfelelően profilja sokkal határozottabb, mint elődjéé. Kimaradt a Károlyi-párt jobboldali többsége, a tisztikart képviselő hadügyminiszterek, másrészt Jászi, aki ha nem is képviselte a nemzetiségeket, de személyében bizonyos reményt nyújtott a velük való megegyezésre. A megmaradt nemzetiségekkel való viszony rögzítésére német és rutén minisztérium alakult. Míg az ellenforradalom most már nyíltan fellépett a kormány ellen, utóbbi elvesztette a forradalmi munkásmozgalom addigi feltételes támogatását is; a kommunisták újév után egyre jelentősebb és szervezettebb tábort mondhattak magukénak, az SZDP-ben maradt Landler-Pogány-féle balszárny inkább belső ellenzéke, mint támogatója volt a Berinkey-kormánynak. A jobboldalicentrista szociáldemokrata miniszterek száma megduplázódott, súlyuk még jobban megnőtt. A kormányba belépett Nagyatádi Szabó István, és ha a rendszer nem bukik meg olyan hamar, bizonyosan jelentékeny szerepet játszott volna. A Szabó-féle Kisgazdapárt a régi választási korlátok között nem sokat számított, a forradalom és ellenforradalom éveiben azonban választói tömegével és mint a kommunisták ellensúlya fontos lett a »csizmás miniszter«. Mentalitásában idegen volt a nyugati típusú demokráciára vágyó többi kormánypárttól, a nagybirtoktól és a szocializmustól is félve ingadozott forradalom és ellenforradalom között. Mindenesetre erősítette a Berinkey-kormány legfőbb sajátosságát: kispolgári jellegét. A megélénkült ellenforradalom táborából a különböző ébredő és egyéb prefasiszta csoportok, a tisztikar később hatalommá növő érdek- védelmi szervezete, a MOVE keltettek feltűnést. Fontosabb volt azonban a Keresztényszocialista Néppárt aktivizálódása, amely a polgári pártok közül leginkább rendelkezett szervezeti hálózattal és a választásokon nem indokolatlanul számított a klérus támogatásával jelentős szavazatnyereségre. 1919 első heteiben létrejönnek az ellenforradalmi erők átcsoportosítását jelző új pártok: a nagytőke Magyar Polgári Pártja, Bethlen István Nemzeti Egység Pártja, amely mint a konzervatív nagybirtok pártja a Nemzeti Munkapárt és általában a 67-esek örökébe lé- oett. Lovászy pártjának jelentősége csökkent ezáltal, viszont a nagybirtok falusi bázisát biztosítandó, Szabó Kisgazdapártjának ellensúlyozására létrehozta a kifejezetten konzervatív színezetű Országos F'öldművespártot. A proletárforradalom előestéjén Szabó István a Károlyi-párthoz, a Radikális Párt az SZOP jobbszárnyához csapódott, a nyíltan ellenforradalmi pártok viszont választási szövetségben egyesültek. A forradalmak történetének nagyfontosságú, ez évek harcain is túlnövő jelentőségű eseménye a Kommunisták Magyarországi Pártjának 21
