A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
Németh Ferenc: Ünnepi köszöntő
Vállalták, mert tudták, hogy a kizsákmányolás nélküli társadalom megvalósítása az elnyomás, a százados szenvedések megszüntetését jelenti, s az ellene való harcban minden áldozatra készen álltak. Harcuk, küzdelmük ekkor már nem volt ösztönös, mert ekkorra már megalakították a magyar munkásosztály élcsapatát: a Kommunisták Magyarországi Pártját, de erőteljes balratolódás ment végre a Szociáldemokrata Párt soraiban is. Megyénkben a kommunisták a szociáldemokrata szervezetekben és a földmunkás szervezetekben dolgoztak igen eredményesen. A szocialista forradalom érlelődése a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták felvilágosító munkája nélkül nem ment volna végbe. 1919-es elvtársaink késlekedés és habozás nélkül álltak a munkásság és az agrárproletárság követeléseinek élére. A szegénység azonnal felismerte a kommunistákban a nép legigazibb barátait, legrátermettebb vezetőit és követte őket. És Somogybán is, mint az ország más részeiben, a szegénység képezte a lakosság többségét. A szegénység azonban ki volt rekesztve a hatalomból, ezért a kezdetben, többsége ellenére sem gyakorolhatott tartós nyomást az események menetére. Ezért az egymástól elszigetelt megmozdulásokat, mint amilyenek a földfoglaló megmozdulások is voltak, igyekezett a párt egységes mozgalommá összefogni. A korabeli polgári sajtó, még a radikális Somogyvármegye is, hemzsegett a ferdítésektől, helytelen megítélésektől. Több fontos kérdésben a szociáldemokrata pártvezetés is helytelen nézetet vallott, amely nagy mértékben hátráltatta a szocialista forradalom kibontakozását. Többek között továbbra is evolúcióról, reformokról, a szocializmusba való békés belenövésről beszéltek. A megyei sajtó is rendszeresen arról írt, hogy a kommunisták irreális célokat tűztek ki, melyeknek megvalósítása anarchizmushoz, végzetes következményekhez vezet. Azt állították, hogy a kommunisták által javasolt út járhatatlan, pusztulásba taszítja az országot. A Somogyvármegye vezércikkében is ilyeneket olvashattunk: »A kommunizmus a kisebbség, éspedig egy törpe kisebbség nyílt erőszakának, a politikai, gazdasági és fegyveres terror legkíméletlenebb felhasználásának elvét hirdeti« ... »annál kevésbé van a kommunista erőszaknak létjogosultsága, mert ők maguk ((tudniillik a kommunisták) sem tudják még, hogy mit és hogyan akarnak építeni, céljuk egyelőre csak a meglevő rendszer minden eszközzel való kíméletlen lerombolása.« Ezt a képtelen állítást nemcsak a Vörös Üjság első (1918. december 7-i) számában megjelent félreérthetetlen kommunista program, hanem mindenekelőtt a két hét alatt alkotmányos rendet teremtő Tanácsköztársaság létrejötte, elévülhetetlen történelmi érdemei és intézkedései cáfolják. A somogyi kommunisták, a baloldali szociáldemokratákkal együttműködve, derekas, fáradságot nem ismerő felvilágosító és mozgósító munkát végeztek. Enélkül, a lakosság zömét kitevő, sanyarú sorsukkal elégedetlen dolgozó tömegek forradalmasítása nélkül, a tömegeknek a szocializmus, a proletárdiktatúra ügye mellé állítása nélkül nem lehetett volna kivívni a Tanácsköztársaságot hazánkban. 9
