Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra
hogy a nagyalakú Szabad Nép oldalain ötvenhat tavaszán és nyarán megjelent különböző cikkek már előrevetítették a visszafordíthatatlan történelmi eseményt, a forradalmat. Akkor még nem gondoltam arra, hogy fegyvert is kell ragadni mindazoknak, akik tevékenységet vállalnak bátor kiállásukkal, határozott állás- foglalásukkal. Tornyosultak a felhők, növekedett a politikai elégedetlenség, a sérelmek miatti jogos elkeseredés fokozódott. Már korábban kellett volna említést tennem a kitelepítésekről, a meghurcoltakról, a deklasszált osztályról, a magyar entellek- tüelről, de legfőképpen a magyar munkásosztályról, amelynek nevében próbálta az akkor fennálló társadalmi rendszer politikailag-ideológiailag megmagyarázni az embereknek a szegénységet. A megaláztatást már nem is említem. Ahogyan a nyár múlott és sárgulni kezdtek a levelek, úgy érett meg az utca emberében az elkeseredés és az a szükséges megmozdulás, ami kikergette és kihívta az embereket az utcára. Mi itt vidéken csak nagyon későn kapcsolódtunk mindazokba a mozgalmakba, ami a forradalmat jelentette, ismétlem, még nem szabadságharcot, csak a későbbiek folyamán lett azzá. Mi is csak a később, október 28-án szervezkedtünk itt, ebben a házban a következőképpen. A mentőállomásról Szabó Laci barátom elhozta a nagy nemzetiszínű lobogót, amelyből a Rákosi-címer már ki lett vágva. Nálunk kokárdákat csináltunk feleségem magyar ruhájából lefejtett nemzetiszínű szalagokból, mert akkor nem is lehetett másból. Táblát festettem, két tisztességes feliratú táblát. Egyiken ez a szöveg volt olvasható: Oroszok, menjetek haza! Még csak nem is az, hogy - Takarodjatok! -, csak kértük őket. A másikon az volt: Független Magyarországot! Ezekkel a táblákkal és a nagy lobogóval átmentünk a vasútállomásra Szekér Laci barátommal és már ilyen időtávolságból nem is emlékszem, hogy kikkel, de pillanatok alatt körénk csoportosult 40-50-60 ember és ott Kossuth-nóták éneklése közepette a mostani Szabadság, a volt Hunyadi utcán végigmasíroztunk föl a tanácsházáig. A tanácsházába nem mentünk be, hanem úgy emlékszem, hogy az előtte lévő padra álltam fel s ott szóltam a tömeghez. Amikor rövid felhívásomat befejeztem, elszavaltam a Talpra magyart!, és már a második strófánál mindenki mondta, hogy rabok tovább nem leszünk, - és mégis lettünk harmincöt éven keresztül! Folytattuk utunkat, de már 3-400-an voltunk, szinte bámultam én is, hogy mekkora a részvétel, mekkora az egyetértés ezzel a megmozdulással. A mostani Fő utcán lévő gyermekjátszótéren ígéretet tettünk, hogy ide hősi emlékművet állítunk akkor, amikor erre lehetőség nyílik. Sajnos, nem oda lett felépítve a hősi emlékmű, de mégis van hova elmenni most már azoknak, akik szeretteiket gyászolják vagy emlékezni kívánnak egy szál gyertyával, virággal. Újra el kellett 469
