Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra
között éltünk a családommal! Könyöradományokért soha nem folyamodtam a tanácshoz, erre büszke vagyok ma is. A feleségem tanított, így a három gyerek gondozásán és a háztartási munkákon túl állattartással, méhészkedéssel is foglalkoztam, ami sokat segített a családomon. Később segédmunkásként dolgozhattam itt Szentán egy földmérnök, Varga József10 jóvoltából. 1961. évi naplóm első lapján ezt írtam: „Remélem, hogy sokat szenvedett hazám és annak hű fiai még jobb napokat is fognak látni! Ez a remény éltetett akkor is, amikor nagyon távol voltam a >naptól< és nagyon közel voltam a >sötétséghez<.” Az embertársi segíteni akarás megvolt. 1961. április 14-én a Marcali Vegyesipari KTSZ-nél sikerült elhelyezkednem, aminek nagyon örültem. Sajnos ez az öröm ürömmé változott, mert Rudicsnak csak egy telefonjába került és állásomból 8 nap múlva elbocsátottak. ígéretét betartotta. Ezután ismét otthon, a méhészetben és a pedagógusföldön dolgoztam. A gombaszedés és értékesítés is sokat segített rajtunk. 1962. január 26-án feleségemhez, az iskolába látogató érkezett Budapestről. Egy Pandurovics nevű pártmunkás, a központi bizottság által delegált 140-es csoport tagja. A célpont én voltam. Felőlem érdeklődött a feleségemtől, majd rajta keresztül bejelentette a látogatását. A bemutatkozás után arról érdeklődött, mit csináltam én ’56-ban, amiért ilyen helyzetben kell élnem. Erre én azt válaszoltam: Nincs értelme annak, hogy a hegedő sebeket újra feltépjük, mert azok csak elmérgesedhetnek. „De igen, én szeretném tudni. Én mint a KB megbízottja személyesen garantálom, hogy őszinteségéért semmiféle hátrány nem érheti.” 27- én folytattuk vitánkat, nagyon sok kérdést érintettünk s végül összegző vélemé- nye így hangzott: „Önnel folytatott beszélgetésem alapján megállapítom, hogy Ön túlságosan nagy árat fizetett annak dacára, hogy még büntetve sem volt. Az ön sérelme és sértődöttsége jogos.” Eddig az építő kritika, ezt követi a kritika! - „Ön ebben az érában lett képzett emberré. Műveltségénél fogva látnia kellett volna azt, hogy amíg itt vannak a szovjet csapatok az országban, addig itt népi demokratikus államrend lesz. Tehát ezt látva, nem lett volna szabad hagynia, hogy bizonyos funkciókra megválasszák!” Küldetését helyeseltem. Azzal köszönt el tőlem, ha ideje engedi, még el fog jönni. Ügy látszik, hogy az „idő” közbeszólt. Ügyemben semmi érdemi intézkedés nem történt, minden maradt a régiben. Hat év hosszú idő ilyen reménytelen helyzetben! A sok kudarcból és megaláztatásból már elegem volt. Idézek az 1963-as naplóm elejéről két mondatot: „Talán egyszer mégis megoldódik a helyzetem. Az idő engem fog igazolni, bárhogy is prüszkölnek a személyi kultusz fenevadjai, a ráko10 Varga József később Deákvarga névre változtatta családnevét. 454
