Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra
ni, így kerültem azután Csurgóra, így ért engem ott ötvenhat októbere. Nagyon rövid volt az ottani diákéletem. Az osztálytársaim nem ismerték az én hátteremet, nem tudták, hogy börtönből jövök. Kincses Ferenc, az iskola igazgatója viszont igen. Amikor odakerültem, az első nap behívatott az irodájába és négyszemközt fenyegetve közölte velem: „...aztán a szádat befogd, senkinek nem mondhatod el ki vagy, honnan jöttél. Ügy kell szerepelned, mint egy közönséges diáknak.” Az október 23-ai Gerő-beszéd után, másnap 24-én figyelmeztette az iskola valamennyi diákját: függetlenül a budapesti eseményektől, itt rendzavarás nem lehet, itt mindenki tanulni fog, és nem tűr el semmit. És akkor jelentette ki nyilvánosan: „van köztetek valaki, aki ha elkezdene benneteket buzdítani valamire vagy próbálna befolyásolni, ne hallgassatok rá”. De a nevemet nem mondta, akkor még bízott benne, hogy meghúzom magamat. Én azonban október 25-én, hogy így mondjam kiléptem a nyilvánosság elé. Amikor a diákok gyűlése volt, én elmondtam a társaimnak, hogy ki vagyok, honnan jöttem, miért voltam börtönben. És ekkor az én hátterem miatt, és mert tizennyolc éves is elmúltam, rám esett a többiek választása, bennem bíztak hirtelen, mint tapasztalt antikommunistában. így lettem én a Diákszövetség vezetője. Az igali cselekményeimet is már meggyőződésből tettem, de a börtönben eltöltött idő keményebbé tett. Ha korábban antikommunista, antiszovjet beállítottságú voltam, tízszeresen azzá lettem a börtönben. A Rákosi-diktatúra börtöneiben szörnyű körülmények voltak, az a sok szenvedés, kezem, lábam elfagyott, a brutalitás csak megkeményítette az embert. Az októberi események alatt mindez izzott bennem. De érdekes módon és ezt el kell, hogy mondjam, bosszúra, fizikai bosszúra soha nem gondoltam. És ezt nem is tudták rám bizonyítani, nem is merték ezt hazudni. Soha senkit nem bántottam. A „Fehér könyvben”4’ amit kiadtak 1957-ben, ott is csak az van, hogy Varjú László börtönviselt fiatal, de nincs semmi más, persze azt nem írták le, hogy miért. Igyekeztek mint valami bűnözőt beállítani. Gerő beszéde után láttam és átláttam, hogy valami elkezdődött és ütött az óra, és én ezt felismertem. Például a latintanárunk, Pókos Feri bácsi huszonötödikén felhívott engem felelni. Kérdeztem, a tanár úr ezekben az időkben még feleltetni akar? Gyáva ember volt, azt kell, hogy mondjam. Beírta az egyest, én pedig kimentem az osztályból. És elkezdtem szervezni a diákságot. Nem nagyon mertek a diáktársaim kiállni, még féltek az emberek. De páran voltak, akik a háttérből támogattak, Molnár Pista például, akinek ritkán említik nevét. A diákgyűlésen választottak meg a Diákszövetség vezetőjévé, és itt szerkesztettük meg 4 Lásd erről bővebben az 1. kötetben olvasható bevezető írást! 432
