A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)

Dr. Kanyar József: A szocialista munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogyban - 1918-ig

mátumszerűen tudomására hozni a hatóságoknak, hogy - amennyiben 8 nap alatt nem juttatják munkához őket - „erőszakhoz fognak folyamodni”97 és mindaddig, amíg a hatóságok a kérdést véglegesen meg nem oldják: fokozott erővel és kiszámíthatatlan következményekkel folytatják megmozdulásaikat, még akkor is, ha annak elfojtására - két alkalommal is — ötven csendőrt vezényeltek ki és egy további század katonai karhatalomnak a községbe vezénylését helyezték - nyomatékos megfélemlítés gyanánt - kilátásba.

De a kapcsolatkeresés - természetszerűleg - az 1897. évi déldunántúli parasztmozgalmak és aratósztrájkok idején is kitapintható volt a munkások és az agrárproletárok között, mint ahogy - a századforduló első évtizedében kirobbant agrármozgalmak is egy tőről fakadtak az ipari munkásság mozgalmaival. Talán a munkás- és parasztmozgalmak hátterében az oroszországi forradalom eseményeire is utalhatunk, amelynek a hatására a nemzetközi munkásszolidaritás eszménye is megfogant a dunántúli munkások és agrárproletárok szívében.

De a polgári forradalom felemás lezárása után, a kapitalizmus növekvő ellentétei és a dualizmus egyre mélyülő válsága közepette, a század elején újabb és nem kevésbé jelentős munkás- és parasztmozgalmak zajlottak le az országban, amelyek közül a megyénkben is váratlanul kirobbanó arató- és cselédsztrájkok még viharos kormányzati és municipális válsággal is párosultak. A megyében ekkor lezajlott agrármozgalmak rövid - szinte krónikás - említésekor, utalnunk keli tanulmánykötetünk önálló fejezetére, amelyben e kérdés komplexus részletes kifejtése található.

A kiegyezés - köztudottan - a társadalom haladásellenes erőit juttatta uralomra, amelyek képtelenek voltak a feudális torlaszoknak a fejlődés útjából való eltávolítására. Nem véletlenül érezte meg a belügyi kormányzat a földrengésszerű aratómunkásmozgalmak előtt, már 1904 karácsonyán, hogy az új esztendő elejére kitűzött képviselő választások alkalmával „az izgatások és annak következtében a rendzavarások előreláthatólag nagyobb mértékben fognak előfordulni”,08 amiért is - a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében — a karhatalom igénybevétele mindenütt szükségessé vált a törvényhatóságok területén. Pedig akkor még nem jelentette - elsőként a megyében — a lengyeltóti főszolgabíró az alispánnak hogy olyan panaszok érkeztek hozzá, hogy „lelketlen izgatok működése folytán a mezőgazdasági munkások az idei aratási idény alatt több helyütt meg akarják tagadni a szerződésszerű munkájuk teljesítését.”“' A főbíró értesülései nem voltak alaptalanok. A hácsi földmunkások - 1905. május 5-ére - budapesti agitátorok biztosításával — már népgyűlést terveztek, amelyet — a csendőrség létszámának kétszeresére emelésével — sikerült ugyan még betiltani a főszolgabírónak, a rá egy hónapra kirobbanó sztrájkot - azonban - már nem tudta lokalizálni.

A főszolgabíró 15/1905. számú - június 8-án kelt — jelentése már megdöbben- ten konstatálta: „A vezetésem alatt álló járás területén a szabályszerű szerződésekkel leszerződött gazdasági aratómunkások körében nagy mérvű sztrájk ütött ki. Ezen mozgalom csirája a bácstelepi lakosok között hintetett el, részben az ott megfordult fővárosi szocialisták, részben a Népszava és egyéb krajcáros lapok izgatására alkalmas behatásai folytán”. A sztrájkot azonban: „a hácsi aratómunkások első kísérletét” . . . „csírájában elfojtanom nem sikerült.” A főszolgabírónak kétségbeesve kellett bevallania, hogy sem a kétszeresére megduzzasztott csendőrség, sem a Hácsra és a Túrra vezényelt egy-egy század gyalogság nem elegendő „a napról-napra nagyobb méreteket öltő” mozgalom elnyomására. A futótűzként

172