A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)
T. Mérey Klára: A gazdasági és társadalmi viszonyok fejlődése Somogy megyében a dualizmus korában
A vadaknál rosszabb világ járt a halakra! Az 1850-es években, amint erről utóbb visszaemlékezések formájában értesülünk, a balatoni halászat szabadpréda lett. Alföldi halászok aprószemű hálókkal óriási mennyiségű halat fogtak ki úgy, hogy a Balaton értékes halállománya teljesen kipusztult. Leírják, hogy a tó környéke tele volt kifogott halakkal, melyek közül az apróbbakat besózva héring- ként értékesítették a Balkánon. A tó halállománya a 70-es évekre már annyira megritkult, hogy ez őszinte aggodalommal töltötte el a balatonparti birtokosokat.07 A mezőgazdaság igen fontos ága.volt mindig a megye területén az állattenyésztés. A hatalmas erdőket és földművelésre nem alkalmas berkes területeket így tudták legjobban értékesíteni. A reformkorszak idején elsősorban a lónak volt nagy kultusza Somogybán. Az első lófuttatás is itt volt, a hetesi gyepen. A nagyobb birtokosok közül többen kitűnő méneseket létesítettek és megfelelő összeg lefizetésével ezeket a fajméneket a jobbágyok is igénybe vehették lóállományuk minőségének javításához. A somogyiak lótenyésztése a reformkorban már meglehetősen jó hírnévnek örvendett. Arab ménese volt pl. báró Fechtig- nek Lengyeltótiban és több uradalomban tartottak angol méneket. Az állattenyésztésnek ez az ága az 1850-es években hanyatlott. A megye kormánybiztosa és polgári főnöke Hochreiter Ambrus 1851-ben körkérdést intézett a főbírákhoz a selyem- és a lótenyésztés tárgyában. Az utóbbival kapcsolatban a nagyatádi járásból csupán Babócsán gróf Somssich Adolf birtokán volt egy 60 db-ból álló „meglehetős karban” lévő ménes, egyébként sem a birtokosok, sem a „polgárság” körében nem volt lótenyésztés. Az igali járás főszolgabírája szerint „a lótenyésztés ... a Szabadság Törvénye behozatalával. . . régi rossz állapottyába térvén vissza, a ló tenyésztésről szó sem lehet”. - A karádi járásban Ádándon Csapodynak volt egy ménese és ezenkívül csak néhány faluban volt egy-két nemesebb vérű ló található. A kaposi járás főbírája szerint a forradalom után megszűnt a nemességnek az a lónemesítési mozgalma, amely azelőtt különösen Attalában, Pulán és Göllén hatott eredményesen a jobbágyok ló- tenyésztésére. A szigetvári járás főszolgabírája Czindery László németladi és báró Sina zádori méneseit említi, amelyek 24, illetve 59 anyakancából állottak és ezen kívül csupán Görösgálon volt két kisebb („házi szükségletre” tenyésztett) ménes. - A marcali járásban gróf Széchenyi Pálnak volt egy kb. 30 lóból álló ménese, amelynek számára külön „barom orvost” is tartott. Faj szón pedig 38 lóból álló ménes volt. A megyében 14 évig volt lóverseny, ami sokat jelentett a köznép lónevelé- sében, de e szolgabírói jelentések általában kénytelenek bevallani, hogy a parasztok „nagy részénél még silányul pang a lónevelés.”08 Szarvasmarhából főként a magyar fajtát tenyésztették a megyében és csupán néhány uradalom rendezett be nyugati (svájci, stájer és tiroli) tehenészetet. Az 1860-as években ismét felütötte a megyében a fejét a keleti marhavész, amely elsősorban a Dráva partján pusztított. Különösen a nyugati, tarka marhákban tett nagy kárt és ez ismét a magyar fajta tenyésztésének elterjedését mozdította elő.59 Kedvelték a megyében a bivalyt is, nagy bivalygulyája volt pl. Festetics Taszilónak Balatonkeresztúron, ahonnan 1856-ban a párizsi kiállításra is szállítottak bivalyokat. Kecskét főként a szegények tartottak erdős helyeken. 20
