A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)
T. Mérey Klára: A gazdasági és társadalmi viszonyok fejlődése Somogy megyében a dualizmus korában
Az uradalmak kedvelt állata ebben a korszakban is változatlanul a juh volt. 1864-ben közel 500000 juh legelt a somogyi legelőkön, zömükben uradalmak nemesített birkái. A „köznép” magyar fajtát tartott és általában keveset tenyésztett.60 Ennek valószínű oka a legelő- és hely hiánya. A nagyatádi közigazgatási biztos jelentette pl. 1850 májusában, hogy a többszöri megyei rendeletek ellenére „gyakorlatban van a birkáknak nappali és éjjeli szabad legeltetése”. Ez nemcsak a legelőt teszi tönkre és a szomszédos szántóföldekben tesz nagy kárt, hanem „a birkák esti fekvésüket közönségesen az utca derekán, vagy végén szokták venni, s ha a tér szűk, akkor mind gyalog embereknek, mind szekereseknek az átmenet veszélyes, amit az eddig előfordult szerencsétlenségek is igazolnak”.61 A sertéstenyésztés ebben az időszakban is változatlan ifi az erdők makktermését használta fel és a megyében 1864-ben 175 ooo-nél több sertés élt kint az erdőkben. A selyemtenyésztés ügyében feltett megyei főnökségi kérdésre adott válaszok igen gyenge lábon állónak mutatták be ezt a termelési ágat 1851-ben. Ez, az ugyancsak reformkorszakban megindult termelés éppúgy hanyatlott, mint a ló- tenyésztés. A marcali uradalomban két szedreskert volt, összesen 22 800 szem- zett lombardiai és 12000 közönséges szederfával, de igen kevés volt abban az évben a tenyésztett selyem. A jelentés nem is közli a mennyiséget. Az uradalom a falevelet általában negyed részben szokta kiadni, ami arra mutat, hogy a selyemtenyésztést valószínűleg a környező falvak parasztsága végezte. 1847-ben közel i mázsa selymet tenyésztettek, amelynek fontját (0,56 kg) 10 pengőforintért adták el. Ezen kívül Kaposváron állott egy szedreskert és a kaposvári járásban volt mintegy 32000 szederfa. 1850-ig a megyeszékhelyen szedreskerti felügyelői hivatal is volt, de ez ebben az esztendőben megszűnt. A főbírói jelentés szerint a kert kezelését ettől kezdve csak egy kertész gyakorolta, nem nagy sikerrel. 1851-ben selyemtenyésztés sem volt itt. Az azelőtt szorgalmazott és elkezdett termelési ág tehát 1851-ben a megye területén csak pangott. Ez a helyzet 1865-re sem változott sokat, mert bár Lengyeltóti körül 15 000, a marcali uradalomban 80000 és a kéthelyi uradalomban 25 000 eperfa állott, a selyemtermelés 1864-ben az egész megye területén mindössze 326 mázsa volt. Ebben az esztendőben Bogát pusztán egy olasz selyemtenyésztési kísérletéről is hírt ad Fényes Elek, de ez nem sikerült, hernyói megdöglöttek.62 A megyét ismertető irodalom dicséri a méhészetet, amely Dunántúl megyéi közül kiemelkedik. 1864-ben közel 24000 méhkast írtak össze, ami lényegesen felülmúlta Dunántúl többi megyéjének méhészetét is.63 * Ha össze akarjuk foglalni a megye szabadságharc utáni gazdasági és társadalmi életét, akkor szomorú kép tárul szemünk elé. Az úrbéri perek befej ezet- lensége miatt a szántóföldi gazdálkodás nem tudott a kor színvonalának megfelelően átalakulni. Extenzív gabonatermesztés folyik, amely az időleges konjunktúra miatt egyelőre hasznothajtónak bizonyult. Rétgazdálkodásban és az állattenyésztésben fejlődés nem mutatható ki, sőt egyes azelőtt hírnévre vergődött állattenyésztési ágakban kimondottan hanyatlás észlelhető. Ehhez a gazdasági leromlottsághoz rendkívül éles társadalmi feszültség járul, az úrbéri perek folyamán az osztályharc végsőkig kiéleződött, a falvak népe néhol forrongó hangulat21
