A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)
T. Mérey Klára: A gazdasági és társadalmi viszonyok fejlődése Somogy megyében a dualizmus korában
AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ IDŐSZAKÁBAN Az 1914 őszén kirobbant háború óriási károkat okozott a megye termelőerőiben. Ennek mértékét szinte át sem lehet tekinteni. A helyi lap és a hivatalos jelentések állandóan visszatérő motívuma a somogyi 44. gyalogezred hősiességének, óriási vérveszteségének emlegetése. Illyés Gyula írta: „A világháború kezdetén a kaposi 44-es gyalogezred 4 hónap alatt négyszer semmisült meg és négyszer támadt fel újra.”502 Somogy megye az ország megyéi közül azok közt szerepel kiemelten, melyeknek fiai közül aránylag igen sok (a megye lakosságának 18,36° o-a) hadifogságba esett. Háborús vesztesége az ország lakosaihoz viszonyítva középen áll,“53 ami érthető, hiszen a megye a kevésbé sűrűn lakott területek közé tartozott. Statisztikai adatokból nehéz a vérveszteség mértékére következtetni, hiszen az 1910. és 1920. évi népesség-összeírás már azért sem adhat erről pontos képet, mert tíz esztendő különbségét mutatja be, noha a háború csak négy éven át folyt. Összehasonlításként mégis közöljük az 1900., 1910. és 1920. évi népszámlálás adatait.65'1 1900-ban 1910-ben 1920-ban kereső eltartott kereső eltartott kereső eltartott Somogy megyében 158966 186620 1 5 5 333 210628 176817 191 669 Ezek az adatok 1900 és 1910 között megmutatkozó nagy kivándorlást tükrözik vissza, amely a kereső népesség köréből vont el sokat. 1910 és 1920 között viszont a keresők száma nőtt meg, és az eltartottaké csökkent. Ebben a visszaesésben nemcsak a kevesebb születés, hanem az is visszatükröződik, hogy sokan, akik azelőtt eltartottként szerepeltek, most maguk is munkába álltak. Ezek az adatok azonban korántsem tükrözik vissza azt a sok vért és könnyet, amit ennek a háborúnak a pusztítása Somogy földjén okozott. A kéziratban ránk maradt 1917. évi nép- és állatösszeírás adatai konkrétabb képet adnak a megye népességéről. A megye lakosainak száma ekkor 323 419 volt, vagyis 1910-hez képest 22 167-el kevesebben éltek Somogy megyében. Elkészítettük a megye lakosainak foglalkozási statisztikáját. Ha az össz- létszámból levonjuk a 90 870 tizenkét éven aluli gyermekek számát, akiket külön tartottak nyilván, az őstermeléssel foglalkozó kereső és eltartott lakosság a 98