A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)
Dr. Kanyar József: A szocialista munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogyban - 1918-ig
Az egyre élesedő választási küzdelmekben a Megyei Központi Balpárti Bizottmány elnöke: Szalay Károly már kénytelen volt kérelmezni a főispántól a választási agitáció során letartóztatott parasztok szabadon bocsátását.22 Ilyen letartóztatások voltak - többek között - Osztopánban, Karádon, Szárszón, Babócsán, Andocson, Döröcskén, Bodvicán, Nagykorpádon, Attalán, Buzsákon, Németegresen, Kaposújlakon, Sellyén stb. Fodor Géza szigetvári szolgabíró Mihó József sellyei féltelkes polgárra azért szabott ki 8 napi börtönbüntetést, mivel a vádlott azt állította, hogy a jobbpárt 5 forintjával vásárolta a szavazatokat. Vinkovits Iván negyedtelkes polgárt pedig azért ítélte ugyancsak 8 napra, mivel a vádlott az hirdette, „hogyha a balpári győz, akkor a polgárok földeket fognak kapni.”23 A központi főbíró és esküdt 1869. április 2-i igazoló jelentéséből pedig arról értesültünk, hogy Kaposújlakon az 1869. február 9-ről 10-ére virradó éjjelen a balpártiak és a jobbpártiak között - karókkal és dorongokkal súlyosbított - verekedés tört ki, amelyet - miután azt először 3 foglár sem tudta elnémítani - csak 42 katona tudott lecsendesíteni. Közülük 18 lázítót elfogtak, letartóztattak, törvényszék elé állítottak és elítéltek.^5 A választási küzdelmekből egyre markánsabbá átalakuló politikai mozgalom nemcsak a megye vezetőit, hanem az egész kormányzatot is meglepte. Hátteréről igen árnyalt jelentést tett - 1869. március 14-én Csákányból - Lehner Sándor, a marcali járás főszolgabírája. A jelentés - a többiekhez hasonlóan - a parasztság soraiban elterjedt forradalmi demokrata eszméket, főképp a paraszti földosztó törekvéseket, amelyeket a demokrata körök székében hosszában propagáltak a hazában, a hatósági szervek általánosító szóhasználata - általában - „cqm- munisticus” eszméknek nevezte. A jelentés - többek között - az alábbiakat tartalmazta: „A polgárok (parasztok) által lakott többi (azaz a nem nemesi községekben, amelyekben ugyan heves volt „a pártoknak az egymás iránti ingerültsége”, de a communisztikus eszméktől távol voltak azok lakói) községekben elszomorodva láttam népünk éretlenségét és tapasztaltam azt, hogy a communisti- cus eszmék ennek minden rétegeiben hihetetlenül elharapódzottak és oly mély gyökeret vertek, miszerint azokat egykönnyen kiírtam sem a tisztviselőknek, ki eránt a nép, mert ez is Ur, többé bizalommal nem viseltetik, - sem más józan gondolkodású egyénnek nem lehet, sőt hitem szerint elnyomható igen, de még e nemzedék él, kiirtható nem lesz soha.” . . . „Ki volt itt ezen ábrándos eszmének a teremtője, ki volt hirdető apostola, azt kinyomozni nem lehet, mert a nép minden kaputos erányában bizalmatlan, senki előtt nem nyilatkozik, sőt ezen kedvenc eszményét, reményeinek netovábbjául tekinti, legféltettebb kincse gyanánt őrzi, és ha annak lehetetlensége felől vele beszélek, csak mosolyog és hitetlenül a fejét rázza.” • . ■ „Hitem, sőt meggyőződésem, hogy a Balpártot Kossuth-tal azonosítja, ennek hazajövetelét biztosnak tartja, ennek hisz, ettől vár mindent, másnak előtte hitele nincs.”v'!a A választási küzdelmek lezajlása után a kedélyek ugyan csillapodtak valamelyest a megyében, lényegében azonban az ellentétek továbbra is fennmaradtak. A balpártot - továbbra is - egyszerűen „a szegénység pártjának” hívta a nép, a Deák-pártot pedig „ az urak pártjának”, amelynek a földkérdés meg nem oldásának a számtalan következménye, a súlyos adózás stb - volt főképp a tehertétele.
