A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)

T. Mérey Klára: A gazdasági és társadalmi viszonyok fejlődése Somogy megyében a dualizmus korában

szabadult fel és már önmagában ez a réteg is jelentős alapja lett a falusi proletariátusnak. Itt figyelembe kell vennünk azt a nagy küzdelmet, amely sok helyütt egy-egy település pusztává nyilvánításával végződött. Ez történt például Tótváros falu esetében, amelyet gróf Festetics az 1850-es években kibecsültetett és pusztává tétetett, vagy Visz esetében, amelyről 1858-ban megállapították, hogy pusztai birtok, ahol nincs és nem is volt úrbériség, lakói árendások. Mindkét település szerepelt a dicalis constriptio jegyzékében, lakói tehát 1848 előtt eleget tettek az úrbéri népességet terhelő állami és megyei adókötelezettségeiknek, és ennek ellenére sem sikerült úrbérinek nyilváníttatni telkeiket.13

A csömendiek és az ecsenyiek igen hosszú és költséges pereskedés után tudták csak elérni, hogy úrbéres zsellérnek ismerték el őket és ezen a címen valami -kevés (zsellér-telkenként 1-1V2 hold) legelőhöz juthattak. A csömendiek többször megismételt fellebbezésükben panaszosan írtak arról, hogy ha curiálisokká teszik őket, akkor „seregestül elkergetnek”, földönfutóvá lesznek. Perük 1871-ben zárult!14

Néhány kuriális helységről tudjuk azt, hogy - meglehetősen magas összeggel - megválthatták a használatukban lévő földet (Gadács, Antalfalu, Puszta- szemes, Mike, Teklafalu). Nem ismerjük azonban a többi, kurális zsellérek által lakott falvakban ezek sorsát, noha e falvak népes települések voltak rendszerint (Boglár, Besenyő, Horvátkút, Kelevíz, Kiskeresztúr, Kürtös, Somodor, Sörnye, Szerászló, Szőlőskislak, Vrácsik, Pátró és Szakácsi). Igen valószínű, hogy ezeket ■elérte az a sors, amelyet a csömendiek olyan megrázó szavakkal ecseteltek és ez a népesség a környező uradalmak munkaerő tartalékává vált.

Ezzel kapcsolatosan kell felfigyelnünk egy érdekes jelenségre. Ha Fényes Elek 1851-ben kiadott geographiai szótárában szereplő Somogy megyei települések adatait vizsgáljuk és ezeket Csorba Ede közel egyidőben megjelent munkájának adataival egybevetjük, feltűnik, hogy a megye területén aránylag milyen sok volt a népes puszta. Több pusztán 200 léleknél is több lakott! (Alsó- és Felső- Bü, Sári puszta, Horvátkút, Simongát, Tarnóca, Görösgál, Vitya, Szőcsény, Zsi- bolt, Rád puszták, stb.). Ugyanakkor több olyan falu van a megyében, melyekben a lakosság lélekszáma alig érte el a 200-at. (Kozma, Révfalu, Bodrog, Kisberki, Csicsó, Csombárd, Drávatamási, Fiad, Kaposgyarmat, Szöllőskislak, stb.), mindez arra mutat, hogy a népes pusztákon a földbirtokosok - e puszták rendszerint az 1000 holdon felüli uradalmakhoz tartoztak - már kiépítették a majorsági uradalmukat, amely utóbb könnyen alakult azután át mezőgazdasági nagyüzemmé.15 Ehhez azonban munkaerő és tőke kellett, s a földterület biztosítása az uradalom számára, amely újabb - később tárgyalásra kerülő - problémákat vetett fel.

A jobbágyfelszabadítás után a parasztok földhöz jutása nagyon megnehezedett. 1855-ben jelent meg Galgóczi Károly összefoglaló munkája, amely szerint Somogy megyében is, akárcsak az ország más vidékein, nagyon emelkedett a földbirtok ára. Istvándiban egy magyar hold haszonbére 4-6 pengőforint volt, ugyanez örökáron 50-70 pforintba került. Ez az „úrbérfelszabadulás előttihez képest tízszeres ár”, de — teszi hozzá a szerző - „éven által 3-4 eladás alig jön elő, s a kisházasok pedig már csak azért sem szerezhetnek fekvő birtokot, mert pénzűk nincs.” Városhidvégen - a jobb minőségű föld magyar holdankénti haszonbére 5 pft, - az örökára 100 pft, - ami 50%-os emelkedést jelent a jobbágyfelszabadítás óta.16 Meg volt tehát az igény a parasztok körében a földre, de az uraio