Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)

III. Az uradalmak kereskedelme - 1. A felvásárló kereskedelem

Közismert, hogy a XVIII. században az uradalmak fő bevételi forrása az állattenyésztésből származott, illetőleg a gyapjú eladása révén juthattak jelentősebb tőkéhez. Több kereskedővel tartottaik kapcsolatot az optimális áraik biztosítása érdekében. A kevésbé tőkeerős kereskedők általában univerzális felvásárlók voltak, vásároltak terményeket, állataikat, félkész termékeket stb. A gyapjúkereskedelem azonban kezdett elkülönülni, a módosabbak erre specializálódtak és tetemes haszonra tettek szert. Az uradalmak jövedelmezőségét a gyapjúkereskedelem nagymértékben meghatározta, így láthatunk olyan törekvéseket is, hogy a közvetítő kereskedelmet háttérbe kívánták szorítani és az uradalom felvállalva az értékesítés nehézségeit, a magasabb haszon reményében a gyapjút a feldolgozó manufaktúráknak adta el. Az értékesítés azonban nem volt gondoktól mentes, ha az uradalmak a növekvő kereslet esetében az árakat felsrófolták, fennállhatott az a veszély, hogy minden vásárlóját elveszítette. Ennek ellenpontja volt a kereslet hiánya, amikor a terményeket csak értékén alul tudták eladni. Bizonyos termények esetében a kockázatot mindkét félnek vállalnia kellett. Ilyen termény volt a bor és a dohány, mivel hosszabb tárolás után jelentős súlyveszteség állhatott elő, de az árak későbbi kedvező alakulása ezt kiegyenlíthette, sőt jövedelmezőbbé is tehette. Az értékesítés időpontja a kereskedelem kardinális kérdései közé számított. A fentieket igazolja Heffling János Tolna megyei, Tabód-pusztai Scasznár is 1803. évi jelentésében, amelyben az alábbiakat írta: „Amely gazda a jó alkalmatosságot és az eladásra való alkalmatos időt elmulasztja, annak utóbb kárával kell pénzre való jószágát eladni”.184

A tanulságot saját kudarcából vonta le. A hidasi pék egy pozsonyi mérő tiszta búzáért 6 Ft 30 xr-t ajánlott. Az adás-vétel azonban mégsem történt meg, mivel az uradalom birtokosa azt nem engedélyezte. A kaszaár szerint a kemény tél elmúltával „megjobbultak ismét az utak, tódult már a gabona mindenfelől és így az ára naponként leszállóit elannyira, hogy májusban a tiszta búzát 4 Ft-ért meg lehetett venni”.185 Az üzleti vállalkozás előtérbe kerülésével az uradalmi magtárak és az istállók mind jelentősebb szerepet játszottak. A magtárakban a gabonát — a növekvő árak reményében — ha kellett, huzamosabb ideig is tárolhatták. Ezek többnyire monumentális épületek voltak — gyakran két-három emeletesek —, amelyekben több száz, esetenként több ezer pozsonyi mérő gabonát őriztek meg a „jobb időkre”. Többségük már égetett téglából épült, a nád és a zsúpfedelet pedig a tölgyfa- zsindely kezdte felváltani. Természetesen más terményeket is gondosan őriztek, megépültek a korszerűbb ikukoricagórék, a krumplisvermek, a szénás pajták stb. Az állattartás eredményességét az újonnan épült istállók, okolok és fészereik szolgálták, bár a kép e tekintetben még elég tarka volt. A régi, tömésből készült, lábfákra épített istállókat kezdték felváltani a tisztább és nagyobb biztonságot nyújtó égetett téglából készült épületek, a zsúpfedelet pedig lassan a fazsindelyes tetőzet váltotta fel.

Az adás-vétel mindkét fél részéről türelmet és átgondolt (koncepciót követelt. E kapcsolatban a kockázat nagyobb részét kétségkívül a kereskedő vállalta, kiszolgáltatottabb is volt, a tőkefelhalmozás tekintetében viszont előnyösebb helyzetbe kerülhetett. A csődperek és a különböző bírósági eljárások számszerű növekedése azonban jelzi, hogy nem mindenki tudott meg93