Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)

III. Az uradalmak kereskedelme - 1. A felvásárló kereskedelem

Vasmarhákat, a göbölysertéseket, majd azokat meghizlalva Szent-György nap táján értékesítették. Az adás-vétel bonyolult stratégiáját a számtartó a tiszttartóval együttműködve dolgozta ki, de a ikasznárt, az ispánt, a gazdát és a pajtamestert is bevonták e tevékenységbe. Az állatok értékesítéséneik optimális időpontja, az állattartás bioritmusához és a piaci viszonyokhoz igazodott. A meghizlalt göbölyökrö'kei már márciusban eladták. A juhokat általában Szt. János nap táján, a kimustrált bárányokat és kosokat pedig júniusban értékesítették. Ha az uradalmak elegendő takarmánnyal rendelkeztek, az esetben g bárányokat csak hároméves koruk után adták el. A meddő teheneket augusztusban, de legkésőbb Kisasszony napjáig értékesítették és helyükbe göbölyöket vásároltak. Az esetben, ha augusztus végén a makktermés gyenge, a széna pedig drága voilt, csaklaninyi göbölyt vásároltak, ameny- nyit a legelőkön tartani lehetett és azokat újév táján vitték a piacra. Szeptemberben a megelőzően felvásárolt rideg birkákat meghizlalták és jó áron értékesítették. Ha a meddő teheneket ez ideig nem tudták a felvásárlóknak továbbítani, most mindenféleképpen értékesíteni kellett, hogy a réteken a göbölyök legelhessenek. Rendszerint ékkor adták ki a gubacs szedését — felesben - a zsidó árendásoknak, vagy pedig a közbirtokosoknak.

Novemberben a felvásárlókkal már szóbeli megállapodást, vagy pedig egyezséget tkötöttek azokra a göbölyökre, amelyet a nyáron meghizlaltak. Ekkor vizsgálták meg a sertések kondícióját is, az öregebbeket — hizlalva — értékesítették, illetőleg a süldő állomány felét, mivel azt drága kukoricán tartani a következő évig, rendszerint nem volt kifizetődő. Az állomány másik felét azonban megtartották, mivel jó makktermés esetén a haszon nagyobb volt. Ha a makktermés kedvezőtlennek mutatlkozott, akkor a malacokat levágták, a húst felfüstölték és úgy értékesítették.*0

Az uradalmak az elhullott állati bőrök révén is jelentős bevételre tettek szert. A birkabőrt nagyobb haszonnal tudták eladni, mint a tehén- vagy a borjúbőrt, a lóbőr értékesebb volt a csikóbőrnél, a spanyol juh bőre pedig az ordinariénál, de a hasi báránybőrért is többet fizettek, kiváltképpen, ha az fekete volt.181

Azonban nemcsak nyersbőrrel kereskedték, hanem a tímárok, a szíjgyártók és a cserző vargák által elkészített bőrökkel is, amelyeket többnyire a megyén kívül tetemes haszonnal értékesítettek. A vadászatok alkalmával lőtt vidrák bőréből értékes prémeket, az őzek és a szarvasok bőréből kesztyűt és lepedőt készítettek, a vadnyulak szőrméjét pedig bélésként és sapkaként viselték.182

Jóllehet ez idő tájt korszerű erdőgazdálkodásról még nem igen beszélhetünk, az erdőkből származó jövedelem már jelentős volt. Az uradalmak a fát készpénzért értékesítették, vagy pedig a jobbágyok napszám ellenében jutottak hozzá. A hársfából bocskort készítettek, az égerfából a kalaposok és a süvegesek festéket állítottak elő, a vargák pedig a cserfát csernek meghámozták. Néhány zselici községben pedig faeszközök és szekerek készítésével is foglalkoztak, amelyeket többnyire Bács és Tolna megyében értékesítettek, de a hamuzsír égetéséből is jelentős haszonra tettek szert.183 A vadászat is növelte az uradalmi kasszát, a vendégfogadósok és a vaddal kereskedők voltak a felvásárlók.

92