Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
II. Vásárok - 5. A céhek panasza
A szűcsök a bőröket többnyire Eszéken és Pesten vásárolják, tehát limitált áron már eleve nem kapják meg. Egy ködmemyt csak 12 forintból tudnak előállítani, jóllehet a limitáció szerint csaik 8 forintért árulhatják. A szíjgyártók sincsenek jobb helyzetben, mivel a munkájukhoz szükséges bőröket a mészárosoktól a megállapított árért nem tudják megvásárolni, más vármegyék zsidó kereskedőitől meglehetősen borsos árért veszik. A bőr kidolgozásához szükséges gálicot, timsót, csatokat stb. a boltokból ősök alku szerint tudják megvenni. A beadvány írói végül az 1812. évi limitáció következményeire utalnak, amikor is ,,a meghurcolástól, áristomozástól és gyalázatos megpálcázástól félvén, házunkat, házi cselédeinkkel egyetemben elhagyni, s magunkat bujkálásunkkal a huroulástól és szégyentől megmenteni kényszeríttetnek”.172 Majd ismételten 'kérték a limitáció megszüntetését, vagy legalább annak méltányos mérséklését. A megye azonban ettől ridegen elhatárolta magát és nem adott kedvezményt. Magatartását azzal indokolta, hogy a pénz devalvációja következtében a mezőgazdasági termékek ára feltűnően csökkent, így a gazdasági válság főképp a mezőgazdaságból élőket sújtja, nem véletlen, hogy az uzsorások többsége a kézművesek és a kereskedők közül kerülnek ki. A kézművesek felett kimondott sommás ítélet azonban sokakat sújtott azok közül, akik maguk is csak nehézségek árán létezhettek. A panaszok áradatát nem lehetett megállítani, az árak mesterséges rögzítése csaik átmeneti megoldás lehetett, hosszabb távon merev alkalmazása mind a vevőnek, mind pedig az eladónak súlyos károkat okozott. A limitációval szembeni elégedetlenség mellett egyéb sérelmek is a felszínre kerültek, így többek között a lakatos céhmesterek panasza is. Legtöbb vármegyében a vásárokban a más vidékről érkező lakatosoknak megtiltották a patkolást, csupán csak árusíthatták a termékeiket. Somogy és Tolna megyében — ez ideig — kölcsönös engedményeket tettek, de 1827-ben a somogyi lakatosok sérelmesnek tartották, hogy a tamási, a szekszárdi, az ozorai és az egész Tolna megyei vásárokban eltiltották őket a csizmák patkolásától, márpedig ez érzékenyen érintette mindnyájukat, mivel a fenti vásárok jövedelmezőbbek voltak a somogyiaknál. Kérték a megyét hasonló intézkedések bevezetésére, érdekeik védelmében. Tolna megyének küldött átiratból kitűnik, hogy a megye vezetőit elsősorban a gazdasági szempontok vezették az engedékenységre, mivel ,,a mesterembereknek sokasága ... az olcsóságot okozzák”,l7:j egyben kérték a tilalom feloldását. A harmincas évek második felében a kaposvári szűcs és csizmadia céh fordult panasszal a megyéhez. A város földesura ugyanis megtiltotta nekik, hogy az országos vásárokon kívül — a házaknál — bőrökkel kereskedjenek.1''* Márpedig ők annyi tőkével nem rendelkeznek, hogy a szükséges bőröket az egyik vásártól a másikig megvásárolják. így a helybeli tímárok kihasználják monopolhelyzetüket és a bőröket magasabb áron árusítják. Ez pedig nemcsak a céhmestereknek kellemetlen, hanem a vásárlóknak is, mivel nehezebben jutnak a termékekhez és főképpen magasabb árért kénytelenek azokat megvásárolni. A céhmesterek ezt az eljárást nemcsaík károsnak, de törvénytelennek is minősítették. 86
