Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
II. Vásárok - 2. Ellentét az uradalmak és a mezővárosok között
rendszerint nem is támogatták. Elsősorban azt hangsúlyozták, hogy a „számos országos vásárok ... a (köznépet a dolgoktól elvonván, a henyélésre és a csavargásra szoktatják”.122 Majd arra is hivatkoztak, hogy az egyébként sem népes vidéken „különösen a nyári szorgos munka idején a foglalatosságot megszüntetik ... a köziparkodást is hátráltatják".123 Ez a vélemény azonban csak részigazságot tartalmazott, a vásárokban valóban ott voltak a munkakerülők, a koldusok, a tolvajok és az ügyeskedők, de végül is a vásárok alapvetően fontos kereskedelmi igényeket elégítettek ki. Torz az a szemlélet, amely csak a veszteségrovatot nézi, az előnyöket pedig nem veszi figyelembe. A fentieket alighanem a feudális konzervatív szokásoknak tulajdoníthatjuk, amikor a kereskedelem még nem nyerte el méltó rangját és a nemzetgazdaság kissé lenézett ágának tekintették. A sűrűsödő vásárokról még Berzsenyi Dániel is „A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól” című munkájában lekezelően nyilatkozik. A vásárokat egyenesen a szegénység fő okaként emlegeti, szerinte a kis „hasz- nocska” eltörpül a nagy kár mellett. Majd ellenérvként arra hivatkozik, hogy télen, amikor alig van valamirevaló vásár Somogybán, a marhaeladás akkor a leggyakoribb, „mikor ellenben a vásárok eljönnek, szeszereg a gőbölös”.124 Berzsenyi, akit joggal „Somogy Széchenyijének” tekinthetünk, nemcsak azért, mert az elavult gazdasági viszonyokat felismerte, hanem előremutató gondolatai miatt is, alighanem e kérdésben megrekedt a táblabírói szemléletnél. Nem véletlen, hogy a nemesvidi közbirtokosok 1847-ben decembor- ban tartandó — Luca napi — marhavásárt kérelmezték. A decemberi vásárnak ugyanis az volt az előnye, hogy a gőböl ökröket ekkorra már meghizlalták és karácsony ünnepére rendszerint értékesítették.125 Ez volt a téli vásárok sikerének a titka. 2, Ellentét az uradalmak és a mezővárosok között A mezővárosok és az uradalmak közötti rivalizálódás is fékezte a vásárok további kiszélesedését. Az érdekeket nem tudták mindig egyeztetni, az uradalmak részéről pedig nem egy esetben hiányzott a jó szándék. Általánosságban kijelenthetjük, hogy az uradalmak lépéselőnyben voltak, mivel vásári privilégiumaikat többnyire a XVIII. században kapták. A XIX. században fokozatosan felzárkózó mezővárosok nem mindig tudták jogaikat megvédeni a nagy hatalmú Széchenyiek, Esztetházyak, Festeticsek ellenében. Még a legnagyobb mezővárosok is, Szigetvár, Kaposvár, Marcali, Nagyatád földesúri tulajdonban voltak és érdekeiket lépésről lépésre egyezkedéssel tudták csak biztosítani. Természetesen e kérdésben a nagybirtokosok között is voltak konfliktusok és érdekellentétek. 1816-ban Battyáni Antalt, a mozsgói uradalom birtokosát - a szigetvári uradalom bittdkosá naik tiltakozása következtében - a Helytartótanács arra utasította, hogy a vásárok időpontját változtassa meg.126 A vásárok időpontjának az egyeztetését a hatóság komolyan vette, noha az érdekeltek nem minden esetben tudtak megegyezni. 1836-ban Kanizsa közölte Somogy megyének, hogy a heti vásárok naipjait megváltoztatja.127 Az érdekeltek erre a bejelentésre az alábbiak szerint reflektáltak, Az ádándi 70
