Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
II. Vásárok - 2. Ellentét az uradalmak és a mezővárosok között
és a nágocsi uradalmak tulajdonosai a nagy távolság miatt ez ellen nem tiltakoztak. A kaposvári uradalom részéről sem volt ellenvetés, de azért megjegyezték, mivel a kaposvári hetivásárokat kedden és pénteken tartják, részükről kívánatos lenne, ha Kanizsán héttőn és csütörtökön tartanák. A marcali uradalom ügyvédje viszont tiltakozott, főképpen azért, mivel a pénteki vásárnap ütközne, amely a „Marcali hetivásárnak csökkenést szerezne”.1-28 A tiltakozók közé a nemesvidiek is felzárkóztak mondván, hogy Marcaliban hétfőn, Viden kedden, Nagykanizsán pedig szerdán tartják a hetivásárt, ugyancsak pénteken Marcaliban, szombaton Kanizsán, így a nemes- vidi hetivásárok károsodnának leginkább, mivel az Kanizsa szomszédságában van. Láthatóan az érdekek bonyolult szövevényét nem mindig lehetett közmegelégedésre kibogozni. Nemesdéd közbirtokosai 1845-ben négy országos vásár tartását, hétfői és keddi napokon pedig hetivásárt kérelmeztek a megyénél.121 A kéthelyi, a csurgói és a böhönyei uradalmak tulajdonosai azonban tiltakoztak, mivel „sok munkálkodó kezek vonattatnak el a munkától a sok vásár miatt”.130 A nemesdédiek kérelme ellen leginkább a böhönyei uradalom ügyésze tiltakozott. Szerinte a megyét vásárokkal már „elárasztották”, alig van olyan nap — kivéve a téli időszakot —, hogy valahol vásárt ne tartanának. Az emberek pedig puszta megszokásból „a legdrágább munka idején seregenként vándorolnak . . . ezen elpazarolt napok sok százezrekre rúgó értéket emésztenek fel”.131 A nemesdédi vásárok a böhönyei vásárokat vagy tönkrejuttatnák, vagy pedig jövedelmében tetemesen csökkentenék, hangoztatta az ügyész. A csurgói uradalom ügyésze hasonlóképpen vélekedett, szerinte ezen a vidéken, mármint Iharosberényben és Nagyatádon szép számmal tartanak vásárokat már így is, „a gyakori vásárok. . . a munkáskezeket a dolgoktól elvonják”.132 A nemesdédiek viszont azzal érveltek, hogy a megyebeli adózó nép jobbára állattenyésztésből él, adóját, papját, mesterét, uraságát és házi szükségleteit a vásárokon eladott marháiért kapott pénzből fizeti. Az úrbéri szolgáltatásokat az uradalmak mindenkor igénybe veszik, a vásárok tehát e tekintetben károkat nem okoznak. Az uradalmak általában a közérdekekre hivatkoztak, de mindig saját szempontjaikat tekintették elsődlegesnek és azt a közösség ügyeként tüntették fel. 1841-ben az uradalmak között is kitört a „vásárháború”. Hunyady József, a kéthelyi uradalom birtokosa vásári privilégiumát kívánta módosíttatni. A négy országos vásárt ugyanannyi baromvásárral akarta kiegészíteni.I,J,! Kezdetben a vásárok még egységesek voltak, később azonban fokozatosan differenciálódtak. Az állatvásárokat külön, a megelőző napokon tartották, rendszerint a mezővárosok szélén, az úgynevezett vásártereken. Kaposvárott a vásártérhez vezető utat még a közelmúltban is marhahajtó útnak nevezték. A mezővárosok központjában a tágasabb tereken tartott vásárokban a gabonaféléket és a közszükségleti cikkeket értékesítették. Helyi emlékük a név- hagyományokban Búza-térként maradt fenn. A hetivásárt, amelyet piharcnak neveztek, a központi utcákban, illetve tereken tartották. A kéthelyi uradalom is a vásárok differenciálódását igényelte. Hunyady kérelmében még az is szerepelt, hogy a csütörtöki hetivásárt is kapcsolják össze állatvásárral. Ez ellen Széchenyi Pál, Marcali mezővárosának birtokosa óvást emelt, arra hivatkozva, hogy Marcaliban a hetivásárt hétfőn és 71
