Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
V. Állattenyésztés és a piaci viszonyok
A megye vezetői továbbra is sürgették a lótenyésztés fejlesztését és kérték a Helytartótanács támogatását. Felismerték a ló jelentőségét a mezőgazdaságban és a kereskedelemben egyaránt. Ugyanakkor azt is láttáik, hogy a tenyésztéshez szükséges ménlovak beszerzését a tőkehiány miatt saját erőből nem tudják megoldani. Ezért az olcsóbbnak látszó megoldást javasolták, nevezetesen azt, hogy Bábolnáról és Mezőhegyesről az állami ménesekből esztendőnként elégítsék ki a megye igényeit.JU1 A Helytartó- tanács e kérdést támogatta, de a földbirtokosokat is felszólították méneseik fejlesztésére. A Helytartótanács és a megyék közötti kapcsolat azonban e tekintetben sem volt teljesen zavartalan. 1840-ben a „lovaknak cs. kir. tartományokból való kivitele és azokon való áthajtása általában megtiItatott”.302 A megye ezt feliratában sérelmes- nők tartotta, mivel e rendelkezés a szabad kereskedelmet gátolta. Szerintük e megszorítás az egész „nemzeti közgazdálkodásra is károsan hat”303, éppen ezért kérik e rendelet megszüntetését. Az érdekeket valójában nehezen lehetett egyeztetni. Igaz, hogy a lókivitel egyfelől serkentőleg hatott a lótenyésztés fejlesztésére, de másfelől azt gátolta is, mivel a külföld csak a legjobb minőségű lovakat vásárolta meg, így ez a tevékenység a lóállomány további romlása szempontjából nem kis veszélyt jelentett. Közismert, hogy Somogybán a lótenyésztés ügyét a Lótenyésztő Társaság vállalta magára. Kezdetben Hetesen és Kaposvárott tartott lóversenyeik szervezését tartotta fő feladatának. Később a fajtiszta csikókat is megjutalmazták, az 1840-es évek végén már az a gondolat is felmerült, hogy a csikókkal együtt a legszebb tinó és üszőborjúkat is jutalmazzák, az üres pénztár ezt azonban még nem tette lehetővé.304 A szarvasmarha-tenyésztés vizsgálatánál a megye 1807. évi jelentése az alábbiakat tükrözi.305 Az előző időszakhoz viszonyítva az uradalmakban és a jobbágygazdaságokban a szarvasimarhák száma növekedett, amit a marhavásárok is igazolnak. Az uradalmakban megelőzően többen foglalkoztak a göböl hizlalásával, de a gyakori és tetemes veszteség miatt „a belső kereskedésnek ezen ágátul annyira elidegenedtek, hogy már arra csak csupán azok kötnek le ökröket, akiknek olyan helyen vagyon jószágok, ahol a szénát illendő áron el nem adhatván, egyedül csak a trágya kedvéért hizlalnak”.306 Azok a kevesek, akik göbölhizlalásra vállalkoznak, a szarvasmarhát a megyebéli vásárokban, illetőleg az ország különböző vidékeiről vásárolják. Általában azonban jobbára csak saját szükségletre hizlaltak. A jelentésből azt is megtudjuk, hogy a hús árának az emelkedését elsősorban „a bankó-céduláknak felettébb megkissebbedett böcse és a belső érdemű pengőpénznek szűk volta okozta”.'50' Ennek következtében a 4 xr-os hús fontonként 10 xr-ra emelkedett. A hízott göbölt azonban ennek ellenére alig lehetett többért eladni, mint a sovány marhát. Arra a kérdésre, hogy milyen eszközökkel lehetne a szarvasmarha számát szaporítani, illetve a hús árát lejjebb szállítani, a megye az alábbi álláspontot képviselte: „A valóságos belső érdemű pengő pénznek szaporításával és a szabad kereskedésnek közönségessé való tételével.”308 A Helytartótanács 1816-ban a megyének megküldte 1814. évről a fontosabb külkereskedelmi adatokat. Ezek szerint 141
