Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
Mert Görbic Pista, egy másik „cselédgverek” barátom nagyon is él. Tejcsarnokot vezet valahol Pécs táján és mellesleg kiváló horgász. Megvette a „Halászat” c. könyvem - amit mint Halászmesterképző tanára írtam 1955-ben - és miután kiderítette, hogy azonos vagyok azzal a „Mesterpistával” akivel bedobták Puska bácsiék boltjának a faluban található, egyetlen tükörablakát - meghívott horgászni... Persze jól tudom, hogy az eddig elmondottak nem tartoznak az 1945-1970. évek közötti időkre, de ezek voltak az előzmények, ez volt a lejtő, amelynek szakadékába belezuhant a kizsákmányolás, a bankok és az úrhatnámság előkelő expressvonata. És bár ezek a szakadékok évszázadokon át készültek, ma már nyomuk sincs, mert a szegénység, sőt nyomor, az elesettség és elnyomottság mélységeit pár év alatt betemette a történelem, az emberi értelem s az idő. Ahogy írás közben emlékeim tájain bolyongok, eszembe jut egy dermesztő, húszfokos téli hajnal és egy nyolcvan év körüli öregember, tántorgó, roggyant ballagása, akit a tanyáról kidobott a menye s most gyalogol vagy harminc kilométert a másik fiához, hátha befogadja... Azóta sok év múlt el. Ma már ezek a tsz. öregek nyugdíjasok s az állam gondoskodik, ha kell szociális otthonaiban gondtalan, békés öregségükről... Tavalyelőtt két igazán jólöltözött, vidám fiatalember látogatott meg.- Gölléből jöttünk - mondták, mintha tudták volna, hogy Gölle említése páholya jelent a szívemben. Budai lakásomban - pedig negyed százada lakom benne - talán először éreztem magam otthon, mert az igazi otthont kitörülhetetlenül ébren és álmomban is mindig a szülőfalum jelentette.- Hát meséljetek gyerekek... És ők meséltek olyan dolgokról, amelyek az én göllei időmben még mesének is túlzás lett volna. Újonnan készült utakról, artézi kutakról, modern iskolákról, kultúrházról, emeletes házakról, orvosokról, autókról, futballmeccsekről, és különféle szövetkezeti boltokról s arról az időről is, amikor voltak olyanok is, akik nem akartak a közösben gazdálkodni.- És aztán?- És aztán elcsitult minden. A gyerekek erre, arra tanultak, szétszóródtak. A lányok különféle boltokba, szövetkezetekbe kerültek, amikor már a háztáji föld is sok lett az öregeknek, hozzászámítva persze a kiváló állattenyésztést is, amiben Somogy országos viszonylatban is mindig vezetett. Itt fekszik előttem a „Somogyvármegye” c. újság, 1909. június 5-i száma, amelyben a következő rövid tudósítás olvasható a napihírekben: „Somogy diadala az országos állatkiállításon. Budapestről táviratozzák: A Budapesten ma megnyílt, országos állattenyésztési kiállításon az első díjat Somogy vármegye nyerte el. Az első díjat Fekete Árpád göllei birtokos tehene kapta. A híres Tolna megyei tehenek így csak a második díjhoz jutottak.” Azután régi barátaimról kérdezgettem vendégeimet, bár talán jobb lett volna nem kérdezni. Ez is elment... az is elment arra az útra, ahonnan nincs visszatérés s ha most felébrednének és elmennének saját házuk előtt, ahol szól a rádió, vagy a tv képernyőjén izgalmas meccset néznek az unokák, azt hihetnék, hogy álmodnak... Talán be sem mernének menni a neoncsöves, kivilágított szövetkezeti boltokba, ahol miniszoknyás lányok szolgálják ki a shortban várakozó egyetemistákat, akik közül egyesek külföldi egyetemekre is eljutnak.- Ez így van! - mondja a telefonba egy ismeretlen ismerősöm, aki szili gyerek, tehát földim s akivel csak telefonon ismerjük egymást. Könyvtáros Kapósban s egyik könyvem kereste, így ismerkedtünk meg. Azóta néha elbeszélgetünk a hazáról (somogyi embernek 108
