Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
a Haza elsősorban a faluját jelenti) és csak azután jön - tágabb értelemben - az. ország, amelyért annyian meghaltak az értelmetlen és - reméljük - soha vissza nem térő háborúkban. Ha lent dolgozom a szigligeti Alkotóházban, írótársaimmal együtt ideális munkakörülmények között - s ahol az értünk dolgozókkal együtt egy nagy család vagyunk - pihenésként kisétálva a faluba, öröm látni az új falurészt, szép modern, egészséges házaival s az iskolából hazatérő piros, fehér hócsizmás, jólöltözött, jóltáplált, fegyelmezett gyermekeivel. Kérésükre meglátogattam az iskolában őket. Hosszasan és vidáman elbeszélgettünk, de bevallom, a rengeteg kérdés között arra nem tudtam válaszolni, hogy: milyen sebességgel halad a holdrakéta?... Azt hiszem nagyjából elmondtam Somogy és a szülőfalum 1945 előtti elmaradottságát és a felszabadulás utáni fejlődését, ahogy én láttam. A kívülállók kötetekből sem érthetnék meg egy megye, egy falu fejlődésének és emberi lehetőségének sokszor érthetetlen és titkos erőit, de akik szeretik szülőföldjüket, azoknak nem is kell magyarázat, mert a szülőföld elmondhatatlan szeretete nem az agyunkban van, hanem a szívünkben.” Fekete István a budapesti Farkasréti temetőben alussza örök álmát. Kaposvári lakóházukon a Szépítő Egylet emléktáblát helyezett el, amelyet Takáts Gyula költő avatott fel. Források: Fekete István: Visszapillantás. In: Vallomások Somogyról, Kaposvár, 1970. 253-254. oldal. 64. 1967. Illyés Gyula: „Az éden elvesztése” című oratórium ősbemutatója Somogyjádon 1966. augusztus 26-án a somogyjádi általános iskola kéréssel „kopogtatott” levélben Illyés Gyula tihanyi ajtaján. A fiatal pedagógusoka község irodalmi színpada részére új irodalmi mű alkotására kérték fel a költőt. Mégpedig nem akármilyen mű megalkotására, hanem kifejezetten az atomról szólóra, amely az emberiséget gyötrő, kínzó kérdésekre adna feleletet, nemcsak a jádiaknak, hanem mindannyiunknak. A költő vállalta a megbízatást, megírva az „Éden elvesztése” című oratóriumát, és elküldte bemutatóra Somogyjádra az iskola örvendező tanári karának. A bemutató 1967. február 19-én volt a faluban. Előtte alkalmi kiállítással gyönyörködtették a szép új iskola termében a község lakóit s a messze tájakról érkező vendégeket. A zsúfolt esti díszbemutatón 350 fő vett részt. A sajtó, a rádió, a folyóiratok, a helyi és képeslapok híradásai és méltatásai nyomán hazánkban és külföldön is nagyon sokan szereztek tudomást a jádiak ünnepi kezdeményezéséről. Az oratóriumból az olvasókönyv hasábjaira emeltük az alábbi részleteket: „Fölnyúlni Somogyjádról ha csak egy tiltakozó ujjmozdulat erejéig is a New Yorki ENSZ valamelyik össz-tábornoki bizottságáig?! Persze hogy képtelenségnek hangzik. De még képtelenebb - embertelenebb - az a gondolat, hogy bárhol bárkik bármily magasból a jádiak akarata ellenére csak egy jádi sorsáról dönthessenek. Dönteni akarnak! A világban millió akarat kereng, frissebb nyüzsgésben, mint a milliónyi csepp, amikor a víz lobogni kezd. Nemcsak felülről lefelé. Alulról fölfelé is. 109
