Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)

IV. Somogy a török hódoltság idején (1526-1686)

Forrás: OL. Kamarai levéltár. Wesselényi cs. It. IV. B. 1695. csomó 126 íasc. Közli: Zrínyi Miklós összes művei. Bp. 1958. II. 343—345. 40. 1662. márc. 30. Balogh Kata végrendelete Czindery Györgyné merenyei Balogh Kata asszony súlyos beteg­ségbe esvén, nehogy a halál készületlenül érje, végrendeletet tett. Tör­tént pedig ez 1662. március 30-án, Légrád várában, ahol Czindery György mint kapitány szolgált. A földesúri jogigényeket fenntartó okirat így hangzott: »Én Balogh Kata, nemzetes és vitézlő Czindery György Házas Társa, noha Testemben beteg, de Lelkemben és Elmémben egésséges. Elsőbben ajánlom Lelkemet az én Istenemnek, azután Testemet az Ő Annyának a’ földnek, az én nyelvemmel tészek illyen Testamentumot. Hogy az mi- nemő Jószághot az Somogyságban levőt és utánnam, Balogh Kata után, és Suska névő Leányom után, az én Atyám Balogh András uram ő kegyelme enged elméből bírunk, mind ez ideig az én Szerelmes Uram­mal Czindery Györggyel ő kegyelmével, úgy mint Sulymaait, Szenta- Judát, Mosgót, Szentmiiklóst, Keresztúri, Hobolt, Zádorban két házat, Beycset, Puszta-Korpádot, Merenyét, Dióst, Szent Martonyt, Alma mely- lyéket; azért ezen megirt Falukat hagyom az én Szerelmes Suska leányomnak mindazokkal együtt az mely Javaim az Báttyámnál Tief- fenbaknál vannak, és édes Anyámtul maradott tizenkét arany gyűrűk­kel, egy nyakban vetővel, násfával, és három maróik igaz Gyöngyökkel együtt, mellyek az Atyámnál, Balogh András Uramnál -ma.rattanak. Ha pedig ezen Susika leányomnak halála történnék, mind ezen felül meg- irtt falukat hagyom és kötöm úgy mint zálogban az én Szerelmes Uramnak Czindery Györgynek azon háromszáz Tallérokért, mellyeket ő kegyelme az én vásárlásomra (kölcsön adott mégh Leány koromban, mellyekből mégh az én Atyám Balogh András Uram Tiz Tallért el vont tőlem, hogy mind addig bírhassa, és Szabad Uraságában légyen az én Czindery György uram azon az felül megh nevezett Faluknak, valameddig a megh nevezett három száz Tailérokrul és édes Anyáimul maradott fölül megh irtt nevezett Javaimmal az ón Atyámfiaitul megh nem elégdttetik. Mivel egyébb feles kölcségére is esvén Uramnak 0 kegyelmének Atyámtul egynéhány ízben elrendelt Lakodalomnak nap­jára, Úgymint Uramnak Czindery Györgynek Mura-közbül való kifá- radozásában, az én Atyám semmire sem költvén, hanem mindenekre megh nevezett Uram Ö Kegyelme mind az Lakodalomnak végben vite­lére, és egyéb szükséges dolgokra, noha minden kölcségnek felével az Atyám tartozott volna, és énnékem semmit sem adott egyebet az én Atyám egy selyem szoknyánál és egy nyári palástnál. Azért ezen feles kölcséget-is az én A.títyámfiam megh nevezett Szerelmes Uram íeg- kereshessein. — Meliy Testamentum tételben voltak ezen ide alább megh irtt böcsüietes személlyek. Költ Légrádon Die 30. Marty Anno Domini 1662., úgy mint Fejes Miklós uram. (P.H.) Szökey Mártony Zászló 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom